David Gilmour, angol előadóművész, producer, zeneszerző, a Pink Floyd énekese és gitárosa.
I.
David Jon Gilmour 1946. március 6-án született az angliai Cambridge-ben. Még iskolásként barátkozott össze Roger Keith „Syd” Barrett-tel, későbbi Pink Floyd frontemberrel, akit mások mellett ő maga is tanított gitározni. Diákéveikben több névtelen formációban is együtt muzsikáltak. Jellemzően a nyári szüneteket használták fel közös utazásokra és utcazenélésre. 1965 nyarán eljutottak Spanyolországba és Franciaországba is.
David Gilmour első komoly zenekara a cambridge-i blues rock Jokers Wild együttes volt, melyben 1964 októberétől, mint énekes-gitáros működött közre. A bandával 1965-ben egy egyoldalas nagylemezt, “one-sided” LP-t készítettek, mely az első hivatalos hanghordozó, amin David hangja, illetve játéka hallható.
A csapat feloszlását követően 1966 nyarán Gilmour ismét a kontinensen, Spanyolországban, Hollandiában és Franciaországban turnézott a The Flowers kötelékében, David Altham billentyűs-énekessel, Rick Wills basszusgitárossal és Willie Wilson dobossal, akik korábban szintén a Jokers Wild tagjai voltak.
1966 végén Altham távozott a zenekarból. Kilépése után a trió a Bullitt nevet használta. 1967-ben szinte kizárólag csak Franciaországban léptek fel, majd szeptemberben feloszlottak. Bár utóbbi formáció sem bizonyult hosszú életűnek, hanglemezük sem készült, tizenegy évvel később beérett a közös munka gyümölcse, hiszen ők játszották fel David Gilmour első, 1978-as szólólemezét.
1967 decemberében David Gilmour meghívást kapott a Pink Floyd-ba. A terv az volt, hogy a mentális betegséggel küszködő Barrett-et fogja segíteni vagy helyettesíteni a koncerteken, míg Syd nyugodtan írhatja a bandának a további dalokat otthona magányában. Az így kialakult öttagú felállás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem bizonyult működőképesnek. Néhány promóciós fotót leszámítva egyetlen szerzemény vagy felvétel sem őrzi annak az időszaknak az emlékét. Végül 1968. április 6-án, hivatalosan is bejelentették Syd Barrett távozását a Pink Floyd kötelékéből.
David Gilmour már a Pink Floyd-os idők előtt is készített filmzenét. 1967-ben Michel Magne két szerzeményét énekelte, illetve gitározta fel Serge Bourguignon francia filmrendező, Brigitte Bardot és Laurent Terzieff főszereplésével készített “À coeur joie”, angol címén “Two Weeks in September” című mozijához, illetve az ahhoz tartozó soundtrack kislemezhez.
II.
Roger Waters, Nick Mason, Rick Wright és David Gilmour négyese, vagyis a Pink Floyd második klasszikus felállása elsőként Peter Sykes „The Committee” című filmjének zenéjét készítette el 1968 májusában.
A júniusban napvilágot látott második Pink Floyd LP, „A Saucerful Of Secrets” részint még Barrett-tel készült korábbi felvételeket, részint pedig új dalokat tartalmaz. A psychedelikus / progresszív rock megkerülhetetlen alapművének számító album invenciózus címadó szerzeményének már David az egyik társszerzője. A rendkívül érdekes megoldásokkal operáló négytételes szvit az első, mely mellett szerzőként is olvasható Gilmour neve. Ezt követően egy kislemez, a „Point Me At The Sky” érkezett. A boltok polcaira decemberben került korong B-oldalán ismét egy közös szerzemény, a későbbi koncertfavorit: a „Careful With That Axe, Eugene” hallható, mely sikerei folytán a következő években számos későbbi át- és feldolgozást is megért még.
Az Úr 1969. évének első felében a Pink Floyd tagjai Barbet Schroeder „More” című filmjéhez készítettek zenét. A júniusban megjelent soundtrack LP az első, ahol az éneklés és gitározás mellett David Gilmour –a közös zenekari dalok mellett- már egy önálló szerzeménnyel is jelentkezett. A nyúlfarknyi „A Spanish Piece” inkább tekinthető a korábbi európai utazások ihlette poénnak, egyfajta hangulatos kedély darabnak, mint a Pink Floyd későbbi stílusát meghatározó dalnak, azonban a filmzenével párhuzamosan készülő, következő „Ummagumma” című dupla LP-n már azt is megkaptuk Dave-től.
Az együttes magnum opus-ának számító kettős album első lemezén koncertfelvételek hallhatók, a korabeli Pink Floyd „best of” programja. Jelzésértékű, hogy az élő korongra mind a két korábbi Gilmourral készült közös Floyd-szerzemény, a „Careful With That Axe, Eugene” és „A Saucerful Of Secrets” is felkerült. Az „Ummagumma” második, stúdiólemezén pedig minden tag kapott egy negyedrészt, amivel azt kezdett, amit csak akart. A experimentális albumra David Gilmour egy háromtételes szvitet álmodott meg, melyen nemcsak, mint zeneszerző, szövegíró és hangszerelő, hanem mint multiinstrumentalista is letette a névjegyét. A „The Narrow Way”-ben Dave egy komplett rockzenekart megszólaltatott: az ének mellett gitáron, slide-gitáron, basszusgitáron, zongorán, orgonán és a dobokon is ő hallható. E korszakalkotó felvétel lett az első zsengéje annak a védjegyszerű hangzásvilágnak, mely a későbbi Pink Floyd albumokon egyre inkább teret nyerve nagyban hozzájárult a banda sikereihez.
https://www.youtube.com/watch?v=tOicKSGPkK8
1969-ben a Pink Floyd egy színpadi performance-szel színesített különleges programmal turnézott. A „The Man & The Journey” címet viselő dupla szvittel az art rock törekvések egyik úttörőjeként, annak korai képviselőjeként, a Pink Floyd legénysége úgy vált előadók és produkciók ezreinek ihletőjévé, hogy maga az előadás csak évtizedekkel később, 2016-ban jelent meg hivatalos hanghordozón. Szintén rocktörténeti pillanat volt, mikor 1969. július 20-án, a Pink Floyd „Moonhead” címmel élőben adott zenei kíséretet az Apollo 11 misszió, vagyis a Holdra-szállás TV-közvetítéséhez a BBC stúdiójában.
Novemberben és decemberben Michelangelo Antonioni „Zabriskie Point” című kultfilmjéhez szereztek és készítettek zenét. Sajnos a zseniális rendező túl szomorúnak találta a mozihoz a Pink Floyd dallamait, így azoknak csak egy része kerülhetett bele a legendás alkotás végső változatába, illetve az 1970. március megjelent eredeti soundtrack albumra. A David Gilmour társszerzőségével készült hangfelvételekből később is szemezgetett a hivatalos hanghordozó-kiadás: 1997-ben és 2016-ban is a közönség elé bocsátottak egy-egy adag fel nem használt „Zabriskie Point” dalcsokrot, a rajongók nem kis örömére szolgálva ezzel.
1970-ben a Pink Floyd a kortárs komolyzene és a fúziós rock ötvözetét tartalmazó „Atom Heart Mother” szviten, illetve albumon együtt dolgozott Ron Geesin skót zeneszerzővel és kísérleti hangszeressel. A nagylemez egész A-oldalát betöltő, -csellóval, rezesbandával és vegyeskórussal kiegészült- Pink Floyd hattételes kiemelkedő nagy művének David Gilmour ugyanúgy társszerzője, mint a nem kevésbé formabontó és experimentális „kistestvérnek”, az LP B-oldalán hallható „zenés reggelinek”, a háromtételes „Alan’s Psychedelic Breakfast”-nek.
Az „Atom Heart Mother” album szerepel még David Gilmour időrendben harmadik, hanglemezen is megjelent önálló szerzeménye. A hagyományos angol folkban, illetve pasztorálban gyökerező „Fat Old Sun” mind témájában, mind hangszerelésében, mind megszólalásában mintapéldája Gilmour -az évek során egyre inkább kikristályosodott- finom zeneiségének. A nagylemezen található felvételen ismét több hangszeren hallható játéka, a szokásos ének, illetve gitárok mellett Dave szólaltatta meg a basszusgitárt és a dobokat is,.
https://www.youtube.com/watch?v=9-XBBE8_Wy0
1970-ben a Pink Floyd egy szám, a „Give Birth To A Smile” erejéig vendégeskedett Roger Waters és Ron Geesin „Music From The Body” című filmzenealbumán.
Az 1971 első felében rögzített „Meddle” albummal a Pink Floyd belépett a hetvenes évekbe és forradalmasította a rockzenét. Az elkövetkező évtizedre jellemző ritmikát és modern hangzásokat kidolgozó nagylemez –egy kivétellel- minden dalának társszerzője David Gilmour, aki ezúttal már énekesként is domináns szerephez jutott.
1971. október 4. és 7. között a Pink Floyd több koncertet is adott Pompeii-ben, a majdnem üres római amfiteátrumban, melynek felvételeiből és a decemberi párizsi utóforgatások anyagából Adrian Maben rendező „Live At Pompeii” címmel kultikus filmet készített. Az 1972-ben bemutatott mozi zenei anyaga a „Meddle” és „A Saucerful Of Secrets” albumok sikerdalaiból, illetve az utóbbihoz tartozó kislemez B-oldalából áll. A pszichedelikus- és progresszív rockzene találkozása az ókori romokkal, Maben egyéni látásmódja, széles idő- és térbeli perspektíva, a rendkívüli filmes narratíva, újradefiniálta az európai zenés művészfilm fogalmát, máig mérföldkőnek számít a filmművészetben. Érdekesség, hogy a koncertfilm egyik operatőre Pogány Gábor, Budapesten látta meg a napvilágot. A mozi alkotóinak profizmusa és a zenészek kiemelkedő teljesítménye mellett azt is érdemes még kiemelni, hogy a különleges koncertfilm –egy kivételével- minden dalának társszerzője David Gilmour. Bár a „Live At Pompeii” fogadtatása minden várakozást felülmúlt, egészen 2016-ig kellett várni hanganyagának hivatalos kiadására.
A „Meddle” szerzeményei más filmes munkákban is főszerephez jutottak. 1972-ben Ian Emes animátor és a filmrendező „French Windows” címmel készített animációs filmet a „One Of These Days”-hez. Ez lett a Pink Floyd történetében az első professzionális „rajzfilm”, melyet számos különleges kisfilm követett még a későbbiekben. 1973-ban pedig az „Echoes” dalfolyamára komponált különleges látványt nyújtó hullám-szörf snitteket David Elfick ausztrál színész, filmrendező. A „Crystal Voyager” George Greenough szörfös és filmes életrajz-dokumentumfilmje, melyben teljes egészében elhangzik Gilmourék szerzeménye, miközben közel negyedórán át láthatjuk a tenger hullámait, belülről, egy szörfös, Greenough szemszögéből. A szintén filmtörténeti mérföldkőnek számító remekmű sokáig szerepelt a Pink Floyd koncertjein is, a banda mögötti körvászonra vetített hatásos illusztrációként.
1972 elején ismét egy Barbet Schroeder filmzenén dolgozott a Pink Floyd. A februárban és márciusban rögzített dalcsokor a „La Vallée” című mozihoz készült. Az „Obscured By Clouds”-ra keresztelt soundtrack LP tíz dalából David Gilmour hétben szerző vagy társszerző, mindemellett ő is énekel a legtöbbet. A korongon található David időrendben negyedikként publikált negyedik önálló szerzeménye, a „Childhood’s End” című mestermű szövegét Arthur C. Clarke azonos című sci-fi novellája ihlette.
https://www.youtube.com/watch?v=SnTz09-nk9c
1972-ben és ’73-ban Roland Petit francia táncossal, koreográfussal fogtak össze, és készítettek egy úttörőnek számító, „melange des genres”, magyarán „műfajok keveréke” jellegű, rockba oltott balett művet. A Ballets de Marseille korabeli előadásait élőben kísérte a Pink Floyd. Az öt korábbi Floyd-klasszikusból összeállított zeneszvit minden dalának társszerzője Gilmour.
David Gilmour a Pink Floyd rendkívül termékeny hőskorszakában sem feledkezett meg gyerekkori barátjáról, Syd Barrett-ről. 1968 májusa és 1970 novembere között producerként segítette Syd két szólólemezének elkészítését. Az 1970. január 3-án megjelent „The Madcap Laughs” debütalbumon, illetve a szintén ’70-ben kiadott, szimplán csak „Barrett” című második Syd Barrett szóló LP-n David Gilmour multihangszeresként is brillírozott: különböző gitárokon, basszusgitáron, orgonán és dobon játszva is hallhatjuk őt a különös felvételeken.
Mindezeken túl, 1970-ben David Gilmour basszusgitárosként is közreműködött Syd Barrett kísérőzenekarában. A BBC stúdiójában február 24-én rögzített koncertjüket, melyet John Peel „Top Gear” című műsorához készült, később több alkalommal is kiadták (The Peel Session 1987, The Radio One Sessions 2004). A korszak számos Pink Floyd rádió session-je és BBC-s koncertközvetítése is megjelent utólag, a 2016-os „Early Years” sorozat keretében (1968 Germin/ation, 1969 Dramatis/ation, 1970 Devi/ation, 1971 Reverber/ation, stb.), a kapcsolódó kislemezekkel, demókkal és filmzenékkel együtt.
III.
Mindez azonban csak előszele volt az 1973 és 1983 között piacra dobott öt klasszikus Pink Floyd koncept-album, mindent elsöprő sikerének. Az 1973-as „Dark Side Of The Moon”, az 1975-ös „Wish You Were Here”, az 1977-es „Animals”, az 1979-es „The Wall” és az 1983-es „The Final Cut” felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a zenei életre. Bár Roger Waters egyre szigorúbbá váló zenekarvezetési gyakorlata, lassan, de biztosan vissza-, majd kiszorította társait a koncepciólemezek időszaka alatt a szerzőség lehetőségéből, még így is számos feledhetetlen közös dallal ajándékozták meg a közönséget.
A David Gilmour társszerzőségével megszületett olyan örökzöldek, mint a háromféle formában felbukkanó „Breathe”, az „On The Run”, a „Time”, a két részre vágott, kilenctételes „Shine On You Crazy Diamond” szvit, a „Wish You Were Here”, a „Dogs”, a „Young Lust”, a „Comfortably Numb” vagy a „Run Like Hell” tucatnyi fel- és átdolgozást értek meg. Kivétel nélkül mindegyik világszerte ismert és elismert tartós slágerré nemesedett az évek folyamán. Több évtized tapasztalatával, pedig már az is nyugodtan kijelenthető, hogy több stílus több zenésznemzedékére gyakoroltak komoly hatást ezek a dalok. A koncept-albumok korszakának többi felvétele is sokat köszönhet a Pink Floyd szólistáinak, így David Gilmournak is, hiszen mind énekesként, mind egyéni stílusú és -megszólalású, invenciózus gitárosként, sokat tett hozzá Waters önálló szerzeményeihez.
Az 1972 és 1982 között készült öt klasszikus Pink Floyd koncept-album sikeréhez nagyban hozzájárultak azok gondolatébresztő témaválasztásai, vitaindítónak felérő szövegei is, melyek bár Roger Waters tollából születtek, de javarészt a formáció többi a tagjának egyetértésével kerültek felvételre.
A kapitalista berendezkedés és a fogyasztói társadalom végzetes megosztottságának és őrületének kritikájaként megfogalmazott 1973-as „Dark Side Of The Moon”, a kitűnő zenének, a közérthetően megfogalmazott szövegeknek és az érdekfeszítő témáknak köszönhetően szupersztár státuszba emelte a zenekart. Minden idők egyik legsikeresebb albumaként a „Dark Side Of The Moon” 741 (!) hetet töltött a Billboard Top 200-as listáján. A hangminősége okán is referenciának számító lemezen, akárcsak a következőn, Dick Parry szaxofonos, a Jokers Wild egykori tagja hallható vendégművészként.
A két évvel később készült „Wish You Were Here” LP annak ellenére ismételte meg az átütő erejű világsikert, hogy szövegei részben szomorú témával, Syd Barrett leépülésével és hiányával foglalkoznak. Figyelemreméltó, hogy Barrett elvesztésének ürügyén kifejezetten keményen fogalmazva tartottak görbe tükröt a szórakoztatóipar prominensei elé, miközben a világ legnagyobb multicégei gondozták és forgalmazták az albumot. Nem kevésbé nyúltak darázsfészekbe az 1977-es „Animals” című sikerlemezzel sem. A George Orwell „Állatfarm” című „tündérmeséjét” továbbgondoló szövegek kőkemény társadalomkritikát fogalmaznak meg, miközben gondolkodásra- és állásfoglalásra késztetnek.
Az 1979-es „The Wall”, illetve a Roger édesapjának, Eric Fletcher Waters emlékének szentelt 1983-as „The Final Cut” albumokon minden korábbinál több személyes elemet találhatunk Roger Waters szövegeiben. A hadiárva szemszögéből megjelenített társadalmi igazságtalanságok, illetve a modern világ általános elidegenedésétől szenvedő, kiszolgáltatott egyén viszontagságai halló fülekre akadtak, a Pink Floyd témái továbbra is megmozgatták a zenerajongók millióit. Utóbbi két albumhoz játékfilm is készült, bár az 1983-as „The Final Cut Video EP” munkálatai már Gilmour nélkül folytak.
A koncept-albumok időszakában is sok hasznát vették Gilmour multihangszeres tehetségének. David-et énekesként, vokalistaként, gitáron, steel-gitáron, basszusgitáron, talk box-on, szintetizátoron, billentyűs hangszereken és ütőhangszereken játszva is hallhatjuk a Pink Floyd talán legnépszerűbb lemezein. Érdekesség, hogy az 1981-es „A Collection Of Great Dance Songs” válogatásalbumra újra felvett „Money” esetében a szaxofon kivételével minden hangszert David Gilmour játszott fel. Mellette a régi barát, Dick Parry fújta újra a híres slágert.
A hetvenes évektől fogva – a sztenderdnek számító sztereó verziók mellett,- a Pink Floyd számos albumát kiadta quadrofon LP-n is, nagy szolgálatot téve ezzel a térhatású zenehallgatás elterjedésének. Ezeken túl a zenei kísérleteket is folytatták. 1969 és 1974 között több alkalommal is dolgoztak az experimentális „Household Objects” albumon. A különleges projekt keretében nem hangszerekkel, hanem háztartási eszközökkel készítettek zenét. Sajnos önálló hanglemez máig nem készült az anyagból, de annak egyes részei beépültek a dalaikba. Például a borospoharakon játszott „Wine Glasses” dallam, mely később visszaköszönt a „Shine On You Crazy Diamond” első tételében.
https://www.youtube.com/watch?v=i7QgXW8SsnU
A 2000-es években elindított archív kiadásokban sok, a koncept-korszakhoz kapcsolódó Pink Floyd felvétel is kiadásra került utólag. Például a 2000. márciusában megjelent „Is There Anybody Out There” koncertlemez a „The Wall Tour” 1980 és 1981-es londoni felvételeiből áll. A dupla albumon többek között Willie Wilson, a Jokers Wild egykori tagja is hallható közreműködőként. A 2011-ben és 2012-ben a „Why Pink Floyd…?” kampány keretében piacra dobott „Immersion” „Experience” kiadásokon pedig 1972 és 1974 között készült, korábban kiadatlan koncertfelvételekből, illetve a „Dark Side Of The Moon”, a „Household Objects”, a „Wish You Were Here” és a „The Wall” demóiból hallható pár kisebb-nagyobb csokor.
A „Dark Side Of The Moon” 30. évfordulója alkalmából megjelent SACD-változat minden eladási listát letarolt. A 2003-as újrakevert 5.1-es surround, illetve sztereó-verziókat tartalmazó hanghordozó ugyanúgy a hi-fisták etalonjává vált, mint az örökzöld album eredeti sztereó, illetve quadrofon LP-kiadásai. Nyolc évvel később a „Wish You Were Here” 2011-es SACD kiadása megismételte a sikert. Mindkettőt világszerte referencialemezként használják a Hi-Fi szaküzletekben és High-End bemutatótermekben
Syd Barrett leépülése után David Gilmour figyelme producerként és vendégművészként (pedal steel gitáron) az angol country rock Unicorn együttes felé fordult. Három albumukon (Blue Pine Trees 1974, Too Many Crooks 1976, One More Tomorrow 1977) is segédkezett, illetve első szólóalbumán fel is dolgozta Ken Baker „No Way Out Of Here” című szerzeményét.
David Gilmour 1978-as első, cím nélküli szólólemezét Rick Wills basszusgitárossal és Willie Wilson dobossal, egykori Jokers Wild / The Flowers / Bullitt zenekari társaival készítette el. Ő maga a szokásos ének, gitár, steel gitár mellett billentyűs hangszereken és szájharmonikán is hallható. A korong egyik sikerdala érdekes módon pont a Unicorn feldolgozás, a „There’s No Way Out Of Here” lett.
Gilmour a Unicorn mellett számos előadót segített még producerként, hangmérnökként és vendégművészként. Közülük érdemes kiemelni, a „Wish You Here Here” albumon is szereplő angol folk rock énekest, Roy Harper-t, akinek 1975-ös „HQ” albumán David még csak egy dalban gitározott, viszont az 1980-as „The Unknown Soldier” tíz számának a felében már társszerző is, a „Short And Sweet” című közös dalukat, pedig egyenesen David Gilmour első szólólemezéről emelték, illetve dolgozták át. Érdekesség, hogy Gilmour keverte a Hawkwind 1976-os „Kerb Crawler” kislemezét.
David Gilmour volt Kate Bush felfedezője, aki már korai demófelvételek elkészítésében is segítette az énekesnőt, majd hol producerként, hol gitárosként, hol vokalistaként, de időről-időre felbukkant Kate produkcióiban.
David Gilmour gitározott Paul McCartney Wings nevű zenekarának 1979-es „Back To The Egg” albumán két dalban, a világsztárokból álló Rockestra formáció részeként. Néhány felvételen szintén ő hallható McCartney ’84-ben kiadott „Give My Regards To Broad Street” szólólemezén, továbbá az Atomic Rooster feloszlás előtti utolsó stúdióalbumán, a „Headline News” LP-n is. Szintén vendégeskedett a Duran Duran tagok alkotta Arcadia zenekar 1985-ös „So Red The Rose” albumán, valamint a Supertramp szintén ’85-ös „Brother Where You Bound” LP-jén. 1984-ben Gilmour társ-producersége alatt készült el a The Dream Academy első nagylemeze. Az 1985-ös bemutatkozó LP-t később további együttműködés követte.
David Gilmour gitározta fel Bryan Ferry 1985-ben megjelent „Boys And Girls” albumát. Utóbbival együtt készítették Ridley Scott „Legend” című filmjének híres betétdalát, az „Is Your Love Strong Enough”-t is.
1985. július 13-án Gilmour fellépett a „Live Aid”-en Brian Ferry zenekarával. Onnét datálható együttműködése Jon Carin billentyűssel, multiinstrumentalistával.
David Gilmour második szólóalbuma az 1983. évben készült. Az 1984-ben napvilágot látott „About Face” sztárparádénak is beillő vendégsereget vonultat fel. A második dalcsokron többek között Pino Palladino basszusgitáros, Jeff Porcaro és Ray Cooper ütősök, Ian Kewley, Steve Winwood, Anne Dudley, Jon Lord és Bob Ezrin billentyűsök játéka, valamint Roy Harper és Sam Brown vokálja hallható, két szám társszerzője Pete Townshend.
Míg az első szólólemezt David nem mutatta be élőben, addig a másodikat már koncertkörút is követte. Az „About Face Tour” zenekarába ismét a zeneipar krémjéből válogatott társakat. David Gilmour 1984-es koncertjein Gregg Dechert billentyűs, Mick Ralphs gitáros, Mickey Feat basszusgitáros, Raphael Ravenscroft fúvós, Sue Evans, Jody Linscott és Chris Slade ütősök működtek közre. Az április 28. és 30. között, a londoni Hammersmith Odeon-ban tartott tripla koncert anyagából koncertfilm készült, melyen két extra vendég: Roy Harper és Nick Mason is látható-hallható.
2006-ban újra megjelent David Gilmour első két szólólemeze. A remaszterizált albumokon több dal is „extended”, azaz az eredeti LP-kiadásoknál hosszabb változatban szerepel.
1985-ben, a Pink Floyd és a The Who ideiglenes leállásának időszakában Pete Townshend és David Gilmour Deep End néven rövid életű szupergroupot alapított Simon Phillips dobos, Jody Linscott perkás, Chucho Merchan basszusgitáros, Peter Hope-Evans harmonikás és John „Rabbit” Bundrick billentyűs részvételével. A Deep End bulik alapját Townshend 1985-ös „White City – A Novel” című szólólemezének, koncept-albumának szerzeményei adták, melyen Gilmour is gitározik. Továbbá elhangzott még az együttes többi tagjának is néhány híres dala. A banda 1985-ben és 1986-ban készült koncertlemezeit, illetve koncertfilmjeit utólag, a formáció megszűnése után, Pete Townshend’s Deep End név alatt hozták forgalomba („Deep End Live!” 1986, „The Brixton England Concert” 1986, „Live Brixton Academy ’85” 2004, „Face To Face” 2016).
IV.
David Gilmour 1985-ben Nick Mason és Rick Fenn közös albumán vendégeskedett. A „Profiles” címet viselő LP legnagyobb sikere a David Gilmour és Maggie Reilly közreműködésével készült „Lie For A Lie” című dal, videóklip, illetve maxi-lemez lett.
1986-ban az egyik alapító, Nick Mason dobos és David Gilmour újraindította a Pink Floyd-ot. Richard Wright billentyűs egy darabig, csak mint „állandó vendég” csatlakozott az együtteshez, majd a ’90-es évektől fogva hivatalosan is újra a banda tagja lett. Ebben a korszakban a Pink Floyd vezetője David Gilmour volt, aki a népes vendégsereggel rögzített, 1987-es „A Momentary Lapse Of Reason” névre keresztelt visszatérő album összes dalának szerzője vagy társszerzője.
Bár a két korábbi önálló LP-jén számos saját dallal jelentkezett szólóban, Pink Floyd lemezen viszont csak tizenöt év kihagyás után, 1987-ben jelenhetett meg önálló Gilmour-szerzemény. A hat közös mellett ezúttal öt dalt jegyez egyedül. Melyek közül talán a koncertfavorit „Sorrow”, és a Pink Floyd történetének egyik legkiemelkedőbb instrumentális tétele, a Tony Levin basszusgitár-virtuózzal rögzített „Terminal Frost” című remekmű a legerősebbek.
https://www.youtube.com/watch?v=E58xTS4mfzk
1987. szeptember 9-én monstre turnéra indultak. A közel kétszáz állomásból álló „A Momentary Lapse Of Reason Tour” idejére kristályosodott ki a három Pink Floyd veterán mellé felsorakozó zenészek csapata. Közülük Jon Carin billentyűs, multihangszeres és Guy Pratt bőgős, basszusgitáros -a Pink Floyd mellett- a későbbi Gilmour szólóprodukcióknak is oszlopos tagjai lettek.
1988-ban koncertfilmmel, illetve dupla koncertlemezzel jelentkeztek. A „Delicate Sound Of Thunder” anyagának alapját a new yorki Nassau Coliseum színpadán adott augusztusi Pink Floyd koncertek felvételei képezik. A világturné 1989. júniusában tartott öt moszkvai fellépésének promóciója kapcsán a ’88. november 26-án kilőtt Szojuz TM-7 űrhajó magával vitte az élő album magnókazetta-változatát, így a Pink Floyd hanghordozója volt az első rockzene, mely ténylegesen, fizikailag is kijutott a világűrbe.
1989. július 15-én a Pink Floyd médiatörténelmi jelentőségű koncertet adott Velencében, a Canal Grande vizére épített színpadon. A Szent Márk tér közelében tartott különleges előadást -a helyszínen jelen lévő rajongókon túl,- százmilliók követték figyelemmel, hiszen a sok országban élőben közvetítették a bulit a televíziós csatornák.
1989-ben David Gilmour egyik alapítója volt a Rock Aid Armenia elnevezésű zenei projektnek, mely alkalmi társulás az 1988-as örmény földrengés áldozatainak megsegítését tűzte ki céljául. A világsztárok garmadájával (Gilmour mellett Keith Emerson, Ritchie Blackmore, Chris Squire, Geoff Downes, Ian Gillan, Tony Iommi, Jon Lord, Brian May, John Paul Jones, Bruce Dickinson, stb.) készült videók és kislemezek, valamint az 1990-ben piacra dobott „The Earthquake Album” bevételeit a művészek humanitárius célokra fordították.
1990. június 30-án a Pink Floyd, valamint a brit zenei élet krémje (Dire Straits, Genesis, Status Quo, The Shadows, Cliff Richard, Eric Clapton, Paul McCartney, Robert Plant, Jimmy Page, stb.) nagyszabású jótékonysági koncertet adott a Knebworth House mellett, hogy forrásokat biztosítsanak a Nordoff-Robbins Music Therapy és a Brit School For Performing Arts számára. A bulit sokan minden idők legjobb brit rockfesztiváljaként aposztrofálják. Sőt, vannak, akik egyenesen a történelem legjobb fesztiváljának tartják, hiszen a ’90-es knebworthi hangverseny esetében a rendezés és a körülmények fényévekkel jobbak voltak, mint a korábbi legendás fesztiválok, például woodstocki esetében. A buli felvételének anyagából szemezgetve tripla koncertfilm, illetve dupla koncertalbum készült „Live At Knebworth” címmel.
1991-ben David Gilmour, Nick Mason és a Pink Floyd menedzsere, Steve O’Rourke részt vett a mexikói „Carrera Panamericana” elnevezésű veteránautó-versenyen. Bár David és Steve balesetet szenvedtek és fel kellett adniuk a küzdelmet, az eseményből zenés dokumentumfilm készült. Az 1992-ben kiadott „La Carrera Panamericana” film zenéje részben régebbi, 1979 és 1987 között publikált Pink Floyd felvételeket tartalmaz, részben pedig új szerzeményeket, melyeket 1991 novemberében rögzítettek. A hat új Pink Floyd dalból David Gilmour négyet egyedül jegyez, a maradék kettő pedig a floydok közös szerzeménye.
David Gilmour a Pink Floydon kívül, szólóban is készített filmzenéket. Többek között nevéhez fűződik az 1991-es „Ruby Takes A Trip” tévéfilm, továbbá a drogot használó művészekről szóló 1993-es „The Art Of Tripping” dokumentumfilm, illetve Arthur C. Clarke, a Mandelbrot-halmazt bemutató „Fractals – The Colors Of Infinity” filmje is, 1996-ből; melyek zenei anyagában felfedezhető néhány Pink Floyd-téma, illetve tapasztalható némi átfedés is. 1994-ben David Gilmour is részt vett a „Tuneland” nevű videójáték hetedik szintjének zenei munkálataiban. Ezen túl Gilmour gitárosként működött közre a „The Triumph of Love” című 2001-es romantikus komédia zenéjének elkészítésében.
1993-ban nekiláttak a következő Pink Floyd album felvételeinek. Az 1994-ben megjelent „The Division Bell” című lemezre végül tizenegy dalt választottak ki, melyből tíznek David Gilmour szerzője vagy társzerzője. David új szerzőtársa akkori barátnője, Polly Samson lett, akit a turné folyamán feleségül vett. Onnantól fogva, állandó közreműködőként, Polly minden későbbi Pink Floyd, illetve Gilmour lemezre írt dalszöveget. A ’94-ben zajlott „The Division Bell Tour” anyagából négylemezes koncertalbumot, míg az október 20-i londoni előadásból koncertfilmet készítettek, zavarba ejtő módon mindkettőt „Pulse” címen dobták piacra, 1995-ben.
1994-ben a Pink Floyd belekezdett egy ambient stílusú album, a „The Big Spliff” elkészítésébe. Bár a lemez végül nem került kiadásra, a projekt egyes részletei 2014-ben publikálva lettek a Pink Floyd utolsó stúdióalbumán, a „The Endless River”-en. A dupla LP anyaga nagyrészt a „The Division Bell” időszakában született, korábban felhasználatlan ’93-as demókra épült, melyeket David Gilmour és csapata illesztett össze, illetve egészített ki 2014-es friss felvételekkel.
1996. január 17-én a Pink Floyd együttest felvették a clevelandi Rock And Roll Hall Of Fame múzeumban, a „rock and roll halhatatlanjai” közé. A rock and roll hírességek csarnokában David Gilmour, Rick Wright és a Pink Floydot beiktató Billy Corgan (The Smashing Pumpkins) élőben adta elő a „Wish You Were Here” című örökzöldet. Ezzel a mozzanattal zárult a Pink Floyd újjáalakulás utáni aktív korszaka.
1986-ban David Gilmour megvásárolta az Astoria nevű lakóhajót, melyet hangstúdióvá alakított. Azóta javarészt ott végzi stúdiós, produceri munkáját. David a Pink Floyd újraindulása óta az együttes minden új albumának producere, társproducere.
Régi zenésztársaival, barátaival is folytatta az együttműködést. David Gilmour vendégként gitározott Kate Bush 1989-es „The Sensual World” lemezén, Paul McCartney 1989-es „Flowers In The Dirt” és 1999-es „Run Devil Run” című albumain, valamint Roy Harper 1990-es „Once” nagylemezének címadó dalában, utóbbiban Kate Bush is vokálozik.
David Gilmour gitárosként, basszusgitárosként, valamint vokál-énekesként is hallható a The Dream Academy harmadik nagylemezén. Az 1990-es „A Different Kind Of Weather” album egyik társ-producere is ő, valamint egy dal erejéig társszerzőként is besegített az általa támogatott angol folk rock, alternatív pop bandának.
Paul Carrack, Gary Moore és Chris Rea mellett David Gilmour is vendégszerepel Snowy White, egykori Pink Floyd turnégitáros 1994-es „Highway To The Sun” albumán.
David Gilmour 1996. június 29-én, a londoni Hyde Parkban a Prince’s Trust koncerten lépett színpadra, a The Who együttes vendégeként.
Mindezeken túl producerként és/vagy közreműködőként számtalan művésszel dolgozott még együtt. A teljesség igénye nélkül, néhány érdekesebb album, melyek David Gilmour közreműködése által is gazdagodtak: Berlin „Count Three & Pray” (1986), Liona Boyd „Persona” (1986), Dalbello „She” (1987), Peter Cetera „One More Story” (1988), Sam Brown „Stop” (1988), illetve „April Moon” (1990), John „Rabbit” Bundrick „Dream Jungle” (1988), Warren Zevon „Transverse City” (1988), Blue Pearl „Naked” (1990), Propaganda „1234 ”(1990), Michael Kamen „Concerto For Saxophone” (1990), Paul Young „Other Voices” (1990), All About Eve „Touched By Jesus” (1991), John Martyn „Couldn’t Love You More” (1992), Elton John „The One” (1992), Paul Rodgers „Muddy Waters Blues – A Tribute To Muddy Waters” (1993), B.B. King „Deuces Wild” (1997), The Pretty Things „Resurrection” (1998), illetve „Rage Before Beauty”(1999), Ringo Starr „Ringo Rama” (2003), Alan Parsons „A Valid Path” (2004), Ben Watt „Hendra” (2014).
A 2001-ben megjelent „The Best Of Syd Barrett – Wouldn’t You Miss Me?” című Barrett-válogatásra David Gilmour privát archívumából került fel a „Bob Dylan Blues” egyetlen fennmaradt házi demó-felvétele.
V.
2001-ben és 2002-ben David Gilmour néhány különleges, vegyeskórussal kísért, félakusztikus hangszerelésű koncertet adott. Ekkor debütált Gilmour -akkor még csak előkészületben lévő,- harmadik szólólemezének egyik kislemez-dala, a „Smile”.
A 2001-es Meltdown fesztivál- és a 2002-es Royal Festival Hall-os koncertek anyagából, illetve néhány egyéb felvételből összeállított „In Concert” című koncertfilmen számos ismerőst üdvözölhetünk. David mellett láthatjuk például Robert Wyatt-et (Soft Machine), a 2001-es Meltdown főrendezőjét, továbbá Richard Wright-ot (Pink Floyd), Chucho Merchán-t (Deep End), Dick Parry-t (Jokers Wild), Sam Brown-t és Durga McBroom-ot, korábban mindketten voltak Pink Floyd vokalisták; valamint Michael Kamen-t, a „The Final Cut” billentyűsét, és Bob Geldof-ot (The Boomtown Rats), Alan Parker 1982-es „Pink Floyd: The Wall” filmjének főszereplőjét is.
2004. szeptember 24-én, David Gilmour is fellépett a londoni Wembley Arénában, a Fender Stratocaster gitár 50. évfordulójára szervezett ünnepségen. A Pink Floyd klasszikusokat tartalmazó blokkja teljes egészében felkerült a 2005-ben kiadott „The Strat Pack: Live in Concert” című koncertfilmre. A jubileumi koncert extra különlegessége volt, hogy David Gilmour, Gary Moore, Brian May és Joe Walsh az eredeti, első #0001 Stratocaster gitáron is játszottak, mely jelenleg is Gilmour birtokában van.
2005. július 2-án egy londoni fellépésre újra összeállt a Pink Floyd klasszikus felállása. Az a tény, hogy Gilmourék félretették régi sérelmeiket és a cél érdekében képesek voltak újból egy színpadra állni, a Bob Geldof nevével fémjelzett „Live 8” jótékonysági koncertsorozat fő attrakciójának számított. Az eseményt követően extrém módon megnövekedett a Pink Floyd lemezei iránti kereslet, melyek bevételeit jótékony célokra fordították.
David Gilmour is szerepel a 2005. november 32-én megjelent John Peel tribute kislemezen, melyen a neves sztárelőadók (Roger Daltrey, Peter Hook, Elton John, Robert Plant, stb.) által újra feljátszott „Ever Fallen In Love (With Someone You Shouldn’t’ve)” című Buzzcocks sláger hallható.
2006. március 6-án jelent meg David Gilmour harmadik szólólemeze. Az „On An Island” címet viselő album öt év munkájának gyümölcsét tárta a nagyérdemű elé, melynek négy számát David önállóan jegyzi, hat pedig Polly Samson-nal közös szerzemény. A multi-instrumentalista Gilmour minden korábbinál jobban kitett magáért: az éneklés, illetve a sokféle gitár és billentyűs hangszer mellett, cümbüs-ön, basszusgitáron, szájharmonikán, szaxofonon és különféle ütős hangszereken is hallható játéka. A futballmeccsnyi vendégművésszel (többek között David Crosby, Graham Nash, Phil Manzanera (Roxy Music), Willie Wilson (Jokers Wild), Richard Wright, stb.) rögzített lemez talán legnagyobb meglepetése Rado „Bob” Klose feltűnése volt. A Pink Floyd 1964-es, 1965-ös, ős-felállásainak gitárosa két dalban működött közre.
A sok éves kihagyás után érkezett korong hatalmas sikert aratott, ahogy az azt követő koncertkörút is teltházakkal futott. A 2006-os „On An Island Tour” anyagából több kiadvány is készült. 2007-ben, a Londonban rögzített „Remember That Night” koncertfilm került a boltok polcaira. Ez lett az első David Gilmour kiadvány, melyet Blu-ray formátumban is forgalomba hoztak. 2008-ban pedig a „Live In Gdansk” koncertfilm, illetve koncertalbum következett; mely a Lengyel Balti Filharmonikusok-kal közös hangversenyt örökíti meg. Valamint utóbbi „Deluxe Edition” változatának extrájaként egy különleges koncertválogatás is kiadásra került, mely az „On An Island” turné európai állomásainak érdekesebb felvételeit gyűjti csokorba.
2006. december 26-án, a nyáron elhunyt Syd Barrett emlékére David Gilmour különleges maxi CD-t jelentetett meg. Az „Arnold Layne” koncertváltozatain Rick Wright és David Bowie énekelnek, míg a „Dark Globe”-ot egyedül adta elő.
A 2007. május 10-én megtartott „The Madcap’s Last Laugh” elnevezésű Syd Barrett tribute koncerten a háromtagú Pink Floyd és külön, Roger Waters is fellépett. Ezt követően David Gilmour előkészítette Syd Barrett lemezeinek újrakiadását, újrakeverte és újramaszterelte Syd életművét. Az első két Barrett album, valamint az „Opel” című –eredetileg 1988-ban kiadott- ritkaságválogatás és a vadonatúj „An Introduction Syd Barrett” című dupla LP 2010-ben került a boltok polcaira. Utóbbi, a friss remixek mellett ritkaságokat, érdekességeket is felvonultat: részben Syd Barrett szólószerzeményeiből, részben a korai Pink Floyd munkásságából.
2009. május 25-én David Gilmour részt vett a hajléktalanok ellátásáért dolgozó Crisis „Hidden Gig” jótékonysági rendezvényén. Gilmour már korábban is komolyan támogatta a karitatív szervezetet: 2003-ban eladta kis-velencei, maida vale-i házát és a befolyt összeget, 3,6 millió (!) angol fontot a Crisis rendelkezésére bocsátotta, lakásprojektjük megvalósításához. Majd a szervezet alelnöke lett.
2009. augusztus 2-án David Gilmour egy online kislemezt adott ki a Pentagon rendszereit feltörő skót hacker, Gary McKinnon támogatására. A „Chicago – Change The World” című Graham Nash feldolgozás felvételein minden hangszert ő szólaltatott meg, az éneken pedig négyen osztoztak: David mellett Chrissie Hynde (The Pretenders), Bob Geldof (The Boomtown Rats) és maga Gary McKinnon.
https://www.youtube.com/watch?v=3LQKnJDh1Bk
David Gilmour 2009-ben közös lemezt készített a régóta nyíltan Pink Floyd rajongókból álló, ambient stílusú The Orb együttessel. Az anyagon gitárosként, steel-gitárosként és vokalistaként működött közre, illetve néhány tétel társszerzője is. A 2010-ben megjelent The Orb featuring David Gilmour formáció „Metallic Spheres” című albumának érdekessége, hogy technológiai újításként ez volt az első komolyabb album, amelyik megjelent -a leginkább fejhallgatón élvezhető, totális térhatású- 3D60 CD formátumban is.
https://www.youtube.com/watch?v=lRyuWSjS7t8
2010. július 10-én David Gilmour és Roger Waters és közös koncertet adtak a Hoping Foundation jótékonysági estjén. Az alapítvány célja reményt adni a palesztinok következő generációja számára, a fiatal palesztin menekültek támogatása.
2011. május 12-én David Gilmour két dal erejéig fellépett Roger Waters „The Wall Live” turnéjának londoni állomásán, mely koncert végén Nick Mason is csatlakozott hozzájuk. Az esemény felvétele Roger Waters „The Wall” filmjének 2015-ös „Special Edition” Blu-ray változatán került publikálásra.
2015-ben jelent meg David Gilmour negyedik, önálló stúdiólemeze, mely hat év munkájának gyümölcse. Az LP-, CD- és DVD-változat mellett ezúttal Blu-ray-audión is megjelent „Rattle That Lock” albumot, elődjéhez hasonló színes szereplőgárda és gazdag hangszerelés jellemzi. A javarészt Polly Samson szövegeivel elhangzó számokban többek között közreműködik David egyik fia, Gabriel Gilmour, zongorán; ismét hallható egy dalban Bob Klose játéka; de még a néhai Richard Wright-ot is felidézték, hangfelvételről.
A Mojo magazin 2015. októberi számának mellékleteként megjelent „David Gilmour & Friends” CD, Gilmour állandó zenésztársainak felvételeiből szemezget, illetve David különböző zenei együttműködéseiből, vendégjátékaiból nyújt egy csokornyi kevésbé ismert, különleges felvételt (Phil Manzanera, David Courtney, Ben Watt, Robert Wyatt, The Pretty Things). A lemez exkluzív érdekessége, hogy David Gilmour ismét együtt dolgozott egyik fiával, Joe Gilmour-ral. Apa és fia közösen adják elő a The Beatles „Here, There And Everywhere” című klasszikusát.
https://www.youtube.com/watch?v=10XYbNAPSco
A két éven át tartó „Rattle That Lock Tour” állomási közül elsőként a 2016. április 24-i Teenage Cancer Trust javára tartott jótékonysági koncertet érdemes kiemelni. Szintén különleges előadás volt a boroszlói, hiszen Wroclav-ban ismét szimfonikusokkal kiegészülve játszott David Gilmour és zenekara.
2016. július 7-én és 8-án, majdnem negyvenöt évvel az eredeti „Live At Pompeii” koncertek után, David Gilmour, a Pink Floyd énekes-gitárosa visszatért a legendás helyszínre, hogy két koncertet adjon, immár valódi közönség előtt. A két „Return To Pompeii” buli a „Rattle That Lock” turné keretében valósult meg, David azonos programmal lépett fel a római amfiteátrumban, melyek felvételeiből koncertfilm és koncertalbum készült, mely 2017. szeptember 29-én jelenik meg, David Gilmour „Live At Pompeii” címmel.
Jozé 2017
(a szerző a Hungarian Pink Floyd Club vezetője)