2011. Ekkor tűnt fel Tarány Tamás az X-Faktorban, ami bárhogy nézzük, nem mostanában történt. Ő viszont épp most, 13 év után lett igazán sikeres, ráadásul szólóban. Annyira, hogy a Most így a jó című dala lett az év hazai rádiós slágere. De mi történt ennyi év alatt? És miért pont most jött a siker? Lehet, hogy nincsenek jó válaszok az utóbbi kérdésre, Tamás azonban megpróbálta megfejteni a titkot.
– Gratulálok! Nem semmi elvinni az egész szakma elől az év rádiós slágere díját. Mit gondolsz, miért pont a Most így a jó lett a nyertes?
– Ebbe a dalba én annak idején beletettem gyakorlatilag mindenemet, tényleg mindent fölraktam egy lapra. Illetve nem csak egymagam, hiszen Vámos András NAZ barátommal és szerzőtársammal dolgoztunk rajta. Nem tudom, miért ez lett a legjobb, viszont tudtuk, hogy van benne valami. Gondoltuk, hogy ha már alkottunk valami nagyot, akkor szét is küldjük mindenkinek, és akkor a semmiből egyszer csak született valami nagyon jó.
– És miért pont most?
– Igazából évekig próbálkoztam fönnmaradni a zenészvilág ingoványos talaján, és elképesztően nehéznek éreztem, hogy minden irányba meg kell felelnem. Ezek az energiák is mind bekerültek ebbe a dalba. Úgy voltam vele, hogy most már elég volt ezekből a küzdelmekből, nekem most úgy a jó, ahogy van, és úgy a jó, ahogy azt hozza az élet. Meg kell tanulni elfogadni, és abból főzni, amink van, és nem azon keseregni, hogy nem tartok ott, ahol sokak szerint kellene. Majd ott fogok tartani, hogyha eljutok odáig. Azon a hídon átmegyünk, ha odaértünk. Ezek az üzenetek szerintem nagyon jól meg tudták célozni a közönséget, mert nagyon sokan érezhetnek még így az életükkel kapcsolatban. Ez találta meg a kiadómat is, ezért szerettek bele ebbe a nótába. Óriási köszönet egyébként nekik, óriási energiát raktak bele ők is, hogy ilyen sikeressé váljon, és ezért elhozhassuk ezt a díjat. Úgyhogy ez egy óriási közös siker.
– Az előbb mondtad, hogy meg akartál felelni mindennek. De pontosan minek?
– A zeneiparnak, ami sokszor borzasztó korlátok közé van szorítva. Szépnek kell lenned, vállalhatónak kell lenned, de tudnod kell reklámozni 25 féle terméket. Sokszor nem elég az, ha tehetséges vagy, nem elég, ha mondanivalód van, inkább kitalálják, hogy mit kell mondanod, a saját hangodat pedig tartsd meg magadnak. Nekem ezek nem férnek bele. Én azért léptem erre a pályára, mert szeretnék valamit mondani az embereknek. Nem feltétlenül a saját igazságomat akarom ráerőltetni a világra, inkább mutatni egy másik aspektust, hátha valakinek megtetszik, és beáll mögé. És ez egy teljesen szuverén jog. Pont ezt a szuverenitást nem vélem fölfedezni a zeneiparban, folyamatosan a döntéshozóknak kell megfelelned, akik bizonyos sablonokat követve próbálják látni ezt a piacot.
– Kicsit belegondolva azért az elég sokkoló, hogy már 13 éve jelentél meg az X-faktorban.
– Nekem mondod? Olyan, mintha tegnap lett volna. De egyszer csak eltelt tizenhárom év.
– Amikor kiestél negyedikként, tudtad, hogy most mi fog következni?
– Az az igazság, hogy amikor belekerültem ebbe a műsorba, az olyan szinten spontán volt, hogy nagyjából tényleg az utcáról sétáltam be. Nem tudtam, hogy mire számítsak, gondoltam, majd lesz, ami lesz, és sodródom a helyzetek adta lehetőségekkel. Ez végigkísérte az egész versenyemet, és nagyjából félvakon hagyatkoztam a mentoromra. Annyira új volt számomra az a világ, amibe belecsöppentem, hogy azt se tudtam, hogy mire számítsak. Naivan azt hittem, hogy ez a showműsor föltesz a csúcsra, ami nem teljesen igaz, de el kell hitetni az emberekkel, hogy ez az egész egy olyan csillogásba vezet bele, aminek ha belépsz a kapuján, akkor már minden oké. De egészen addig történik ez, amíg nem jön egy következő évad, mert akkor már azon lesz a fókusz. Akkor elengednek, és onnantól rajtad áll, hogy mélyrepülsz vagy fönnmaradsz. Én elég naivan álltam hozzá, úgyhogy én szépen repültem egy mélyet. Nem panaszkodom egyébként, semmit nem bánok. Ha ez nem így történik, lehet, hogy ez a dal nem születik meg soha.
– Te azért 13 év alatt elég kanyargós utat jártál be. Nyomtad szólóban, utána próbáltál zenekarokban érvényesülni, amire azt mondtad még anno, hogy szerinted neked ez az utad. Most megint szólóban hozol ki dalokat. Mi történt?
– Egy olyan személyiségfejlődésen mentem keresztül, aminek ez lett a jelenlegi állomása. Ahhoz, hogy szólóban tudjak működni, rengeteg dolgot meg kellett tanulnom. Azért mondtam anno, hogy ez az én utam, mert mint dalszerző és énekes, ebben a kombóban nem igazán működtem korábban. Tulajdonképpen a Most így a jó ez az első saját szerzeményem, ami napvilágot látott. Másoknak írtam dalokat, de azok se lettek túl sikeresek, szóval nekem ahhoz, hogy most itt tartsak, végig kellett mennem a tipikus ranglétrán, amikor az ember elkezd zenekarban tevékenykedni, és csak tanul és tanul. Ott volt a BeatKOHO nevű zenekar, egy hiphop formáció, ahol nyolcan voltunk egyszerre a bandában, ennyi embernek kellett szinkronban, fegyelmezetten dolgozni, és meg kellett tanulnom, hogy ez hogyan lehetséges.
– Mégis egyedül maradtál…
– Igen, de nem véletlenül. A zenekar picit meg volt átkozva szerintem, mert hiába léptünk fel például a Budapest Parkban a Halott Pénzzel, azt éreztük, hogy egy helyben állunk. A zenekar nem haladt előre, én pedig úgy döntöttem 2018-ban, hogy egy ideig szünetelek. Volt egy nagy párkapcsolati válságom is, ami rányomta a bélyegét a hangulatomra. Adtam magamnak időt arra, hogy egyrészt megtaláljam, ki vagyok én, megtaláljam a saját hangom, és hogy rájöjjek, mit akarok csinálni. Meg kellett tapasztalnom például, milyen egyedül élni. Előtte nem éltem egyedül soha. Mindig vagy a szüleimmel vagy a haverokkal vagy a barátnőmmel laktam. Nem ismertem saját magam, és muszáj volt rájönnöm, ki vagyok én. Hagytam magamnak erre kb. másfél évet, és 2019-ben megírtam a Most így a jót. Aztán jött a Covid, és akkor így kicsit megcsúsztak a dolgok, de nem is bánom, attól még ez a dal ugyanazt jelenti, és ugyanolyan ereje van, mintha korábban jött volna ki.
– A Covid alatt lehet, hogy nem annyira ütött volna akkorát egy dal, aminek „Most így a jó” a címe…
– Igen. Viszont már akkor készen volt. Fölvettük NAZ stúdiójában, saját költségen, kiadó nélkül. Amikor bejött a képbe a kiadó, egyetlen riffet cseréltünk ki benne. De egyébként igen, 2019-ben mondhatni, végleges verzióban kész volt.
– Mekkora nyomást jelent az, hogy a tiéd az év rádiós dala? Én úgy gondolnám, hogy az embernek egy kicsit megremeg ettől a lába, mert akkor most mi lesz a következő nagy dobás?
– Még mindig azt érzem egyébként, hogy annak ellenére, hogy az év rádiós dala lett, nagyon-nagyon sok emberhez nem jutott még el. A mai napig jönnek olyan kommentek, hogy „még csak most hallottam ezt a dalt”, szóval még mindig van hova eljutnia. És persze benne van a fejemben az is, hogy úristen, hogy fogom ezt überelni? Vagy ha nem is meghaladni, de legalább elérni újra ezt a szintet. És azt gondolom, hogy szerintem ez nem csak rajtam múlik, hanem azon is, hogy az adott dal hogyan talál be az embereknél. Időnként kiteszünk egy-egy már elkészült dalt, ilyen egyébként az Én ott leszek is, ami organikusan egész jó számokat produkált annak ellenére, hogy nem küldtük ki sehová sem. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy ezzel mozdulunk a rádiók felé.
– És bízol ebben a dalban?
– Én hiszek benne nagyon is, pláne azért, mert én úgy szeretek dalt szerezni, meg szöveget írni, hogyha az könnyedén kigurul belőlem. És ennek a sztorija nagyon elképesztő egyébként. Átmentem a NAZ-hoz egy teljesen másik dal miatt. Néha szoktunk ilyen alkotói sessionöket tartani, ahol nincs cél, csak találkozunk, és valami lesz, mert egyébként nagyon inspiráljuk egymást, és ez tök jó. Mondta NAZ, hogy „úristen, nézd, milyen alapot csináltam”, én pedig közöltem, hogy pont van rá egy szövegem, ami épp a buszon jutott eszembe idefelé jövet. Már csak egy refrén kell hozzá. Mondtam neki, hogy kimegyek a teraszra, iszom egy kávét, csak hagyjon egyedül egy órára. Utána rápróbáltuk a félkész dalra, és tátott szájjal ült, hogy mennyire jó dolgot hoztunk össze. A kiadó szerint sikeres lesz. Meglátjuk, hogy a rádiók mennyire veszik.
– Egyelőre nem nagyon koncertezel. Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje?
– Valóban nem nagyon foglalkoztunk még ezzel a kérdéssel. Lesz most egyébként egy félakusztikus koncertünk február 23-án Jánosi Szabolcs barátommal a BARhole-ban, ahol a saját dalaimat és Nomad klasszikusokat is játszunk. Itt lehet majd hallani élőben is a Most így a jót. Viszont egyelőre nem gondolkodunk azzal, hogyan kellene bevenni a színpadokat. Most az az első, hogy növeljük a rajongótábort, ami csalóka, hiszen hiába követnek több, mint 20.000-en Facebookon, ha azok főként 13 évvel ezelőtt nyomták meg a követés gombot. Építenünk kell egy új tábort, vagyis pontosabban kiegészíteni a mostanit. És felébreszteni a régieket. Rajta vagyunk.
Esemény: TARÁNY x JÁNOSI @ Budapest, BARhole Music
Jegyek: TARÁNY x JÁNOSI @ Budapest, BARhole Music
Hauschel Tamás / Kultpilóta
