Miley Cyrus nem unatkozik mostanság. Szerepelt a Black Mirror című sorozat ötödik évadjában, nemrégiben jelent meg She Is Coming című EP-je, valamint Mark Ronsonnal közös dala tarol a toplistákon. Ezek a témák kerülnek elő az interjúban.
– A She Is Coming projektben fiatal kreatív lányokkal dolgoztál. Mesélnél erről a kollaborációról?
– Fiatal lányként az iparban, mint mikor én is kezdtem, legyen az akár Hannah Montana vagy még előtte, nem vesznek komolyan. Ha mégis, akkor sem érzed, mert bizonytalan vagy és mindennap körül vagy véve idősebb emberekkel, akik nyílvánvalóan több tudással rendelkeznek, mert több a tapasztalatuk. De fiatalként nem sérültél annyiszor, nem vagy túlhajszolva, új szemszögből látod a szexualitást, a nemiséget, a zenét, mindent. Nem mindenki kapja meg a lehetőséget. Sok barátomnak diákhitele van, amit még mindig fizetnek, nem az álmaiknak élnek, mert olyan munkát végeznek, ami nem inspirálja őket, mert a tanulmányaikat próbálják kifizetni. Azért jártak iskolába, hogy olyat csináljanak, ami nem volt céljuk, de akartak valamit csinálni, mert a főiskola rákényszerítette őket. És azt gondolom, hogy az embereknek azt kellene tenniük, ami a legjobb számukra és az útjuknak és elérni a célra, de sokszor amit tanultunk az iskolában és programokon nem pontosan az amit aktuálisan akaruk tenni. Például nagyon vicces, hogy Gray Sorrenti [fotógráfus] még mindig középiskolába jár. Így mi délután 2 után dolgozunk mindennap, mert akkorra végez az órákkal. De nem akarom, hogy valaki azt gondolja, hogy amiért középiskolába jár nem képes egy nagy, mainstream pop borítót fotózni.
– A „Mother’s Daughter’ nagyon erőteljes dalszöveggel rendelkezik, mesélnél erről?
– A Mother’s Daughter arról szól, hogy senki nem próbálja ellopni a szabadságodat, senki nem próbálja megmondani mit tehetsz a testeddel és mit nem, senki nem próbál megváltoztatni. És éppen az „I Can’t Be Tamed” című dalt adtam elő nemrégiben és azon gondolkoztam, hogy 15 év után megírtam ugyanazt a dalt, mert a 15 éves dalak nem változtattak meg engem, a pasik megpróbálnak majd megváltoztatni, de nem tudnak és ha megpróbálják, én végeztem velük. Erről szól igazán a „Mother’s Daugher”. És még arról is szerintem, hogy a nők ünneplése, csak szóban történik, valójában boszorkányoknak vagyunk nevezve, mert rendelkezünk némi mágiával, tudunk gyógyítani és mi teremtjük az életet. „Hallelujah, boszorkány vagyok, boszorkány vagyok, hallelujah – így szól a dalszöveg, valóban csak egy boszorkány vagyok, mert azt hiszed varázslatot hozok. És így minden ami ünneplés, valójában lenézés, amit odadobnak a nőknek és arra használják, hogy megmutassák mennyire félnek a nőktől, mennyire félnek a hatalmunktól.
– Miről szól a D.R.E.A.M. című dal és milyen volt a közös munka RZA-val és Ghostface Killah-val a Wu Tang Clanból?
– Az eredeti C.R.E.A.M. inspirált mikor írtam ezt a dalt, csak ültem a kanapán és hallgattam az ütemeket és eszembe jutott, hogy milyen menő a C.R.E.A.M címe, a CASH RULES EVERYTHING AROUND ME és azt kívántam bár lenne egy jó szó D-vel, így kijönne a „dream”. És akkor beugrott a legjobb szó. Így a dal „Drugs Rule Everything Around Me” nemcsak a partikról szól, hanem arról is, mikor próbáljuk valamivel feltölteni a magányt és habár egyfajta partihimnusz, ugyanakkor megérintő is, szerintem ez rendkívül fontos számukra is, ezért is szerpel Ghost a felvételen, ami elég menő.
– Közreműködött a lemezen Mike Will és Swae Lee. Hogy hoztátok ezt össze?
– Mike Will volt a „Party at the Street” producere Swae Lee-vel, aki egyike a művészeinek az Ear Drummersből. Én és Mike már dolgoztunk együtt korábban, működik a kémia kettőnk között régóta, Swae-vel néhány éve vagyok közelebbi kapcsolatban. Játszottunk néhány fesztiválon együtt és csináltam pár videóklipet velük és mindig egyszerre vagyunk a stúdióban. De ez a dal csak jobbá tette mindezt. Azt hiszem ez Swae-t teljesen más módon mutatja meg, valamiféle alternatív térben, ami szerintem nagyon jól áll neki. Úgy vélem teljesen passzol a lemezen az olyan dalok, mint a „The Most” és a „D.R.E.A.M”. Közép-tempós partiszámok, akár csak a „We Can’t Stop” és azt hiszem ez Mike Will specialitása. Közép-tempós veretés.
– Játszottál néhány új dalt a Radio 1 Big Weekend-en. Milyen volt előadni az új anyagot élőben?
– Szeretem, ha új felvételt is előadhatok, rendkívül izgatott leszek, mikor elkezdődik a koncert és az emberek velem tudnak énekelni. Ez a kedvenc részem, mikor mindenki egy emberként énekel. Látszik rajtuk a szenvedély, kötődnek a dalokhoz, azokat néhányan hangosabban is éneklik, ilyen például a „Mother’s Daughter”, ami a női egyenjogúságról szól, de néhányan a „We Can’t Stop” című dalt éneklik hangosabban, szeretik a slágereket. Látom, hogyan reagálnak az emberek és teljesen máshogy éneklik a dalokat, mert egy dal jobban kötődik valakihez, mint a többiekhez, igazából ekkor vagyok a legboldogabb. Szóval nagyon izgatott vagyok, ha új felvételt adok elő.
– Fellépsz a Glastonbury fesztiválon idén. Mire számítasz?
– A Glastonbury mindig is a bakancslistás tétel volt számomra, nemcsak mint előadó, hanem még látogatóként is egy álom vált volna valóra. Durván egy hónapja jött ki az anyag, remélem mindenki énekelni fogja a tömegben és hatalmas élmény lesz, már alig várom.
– Mik a jövőbeli terveid?
– Határozottan szeretnék egy turnét. Az eddigiekhez képest számomra új, ahogy most turnézunk. Soha nem játszottam fesztiválokon ezelőtt. Európába jönni és játszani ezeken a fesztiválokon idén nyáron kicsit olyan érzés számomra, hogy nem akarok menni, nem akarok távol lenni a családomtól, a malacaimtól, a kutyáimtól. Persze, kicsit többet tudok utazni és ki nem hagynám a koncerteket, de másfajta fellépéseket szeretnék. Olyan módon szeretnék turnézni, hogy együtt maradhassak a családommal és otthon is lehetek, valahol meg kell lennie ennek az egyensúlynak, bár eddig nem találtam meg.
– Black Mirror: szeretted a sorozatot, mielőtt szerepeltél benne?
– Óriási rajongója voltam a Black Mirrornak. Láttam minden epizódot, az összes évadot. Charlie egy igazi géniusz, ahogy ezeket az epizódokat írja, mert végülis nyílvánvalóan a technológia lett az életünk középpontja. Ez érvényes mindenre, nemcsak a kommunikációra. Az egész világom rajta van a telefonom. A technológiával kapcsolatos párbeszéd része, ami nem kizárólag személyesen érint minket, hanem az iparunkat is, beleértve a zeneipart