Hogy miért annyira érdekes Doja Cat? Mert nincs nála kísérletezőbb alak jelenleg a mainstream rapben és popban. Az új lemeze, a Scarlet is egy kifejezetten érdekes kísérlet.
Lehetne ez egy újabb történet arról, hogyan tud valaki rövid idő alatt hatalmas szerencsével befutni a TikTok segítségével, de Doja Cat, azaz igazi nevén Amala Ratna Zandile Dlamini sztorija egy kicsit más. Még mindig csak 27 éves, valószínűleg egy ennél is sokkal sikeresebb karrier áll előtte, de már most is elképesztően sikeres, ahhoz viszont, hogy elérjen idáig, kanyargós utat járt be. Annyira, hogy az ilyen utakról profi versenyzők is le szoktak sodródni.
Amala családjában mindig is ott volt a művészi vonal, édesanyja grafikusként dolgozott, édesapja pedig színészként megjárta a Broadwayt a Sarafina! című musicallel, amelyből 1992-ben filmet is készítettek Whoopi Goldberg főszereplésével, aki mellett egy bizonyos Miriam Makeba is feltűnt, és ha a neve ismerős lenne Jain dalának címéből, az nem a véletlen műve, hiszen ő ihlette a gigaslágerré vált opuszt. Édesapja a filmváltozatban is eljátszhatta a karakterét, csak éppen jó apa nem akart lenni, már ha hihetünk Amalának, az ő elmondása szerint ugyanis édesapja nemes egyszerűséggel lelépett kiskorában, a fater azonban másképp látja, szerinte remek a kapcsolata a lányával, csak épp a menedzsmentje akadályozta meg, hogy beszéljenek egymással. Az igazság biztosan odaát van.
Amala többször költözött testvérével és édesanyjával, közben persze mindenhol rengeteg hatás érte, de talán egyik sem volt annyira fontos, mint amikor Kaliforniában megtalálta a vallásosság, és szorosan magához ölelte az akkor még mindig csak nyolc éves lányt. Saját bevallása szerint már-már fojtogatóan is, hiszen ebben az időszakban úgy érezte, nem lehet gyerek. Amalának meg kellett tanulnia, hogyan válhat azzá. Nem csinálta rosszul, rövid idő alatt már megtanult gördeszkázni, szörfözni és táncolni is, utóbbi annyira jól ment neki, hogy simán be mert szállni Los Angeles-i breaktánc-bajnokságokba is. Az igazi szenvedélye azonban az éneklés lett, amely hozzásegítette, hogy felvegyék egy művészeti középsuliba is. Csak hát az is kiderült, hogy a sulit nem neki találták ki.
Amala inkább chatszobákban lógott az órák helyett, és ráébredt, hogy ő igazából előadóművészettel akar foglalkozni, és semmi mással, szóval miért ne tenné fel erre az életét, és miért ne foglalkozna ezzel amennyit csak tud? Amala és az iskola útjai különváltak 16 éves korában, állítása szerint azért, mert figyelemhiányos hiperaktivitás-zavara miatt nem tudott fejlődni, míg a többiek fényévekre húztak el tőle tudásban.
A következő időszak egy igazi káoszként maradt meg Amalában, ahogy mesélte, semmi mást nem tett, csak a YouTube-ot bújta, hogy olyan hangmintákat találjon, amelyeket felhasználhat a saját dalaihoz, közben a földön aludt. Rácsúszott a GarageBandre, a programra, ami végül hozzásegítette első dalaihoz, melyeket a SoundCloudra töltött fel, 2012-ben ide pakolta fel a So High című dalát, ami elég nagyot ment a Los Angeles-i underground hiphop szcénában, végre felléphetett különféle bulikon, és elkezdhette kiépíteni kapcsolatrendszerét is, ami újabb és újabb lehetőségekhez juttatta. Így ismerkedett össze a producer Yeti Beatsszel, aki bepakolta a lányt a profi stúdiójába, hogy aztán a Kemosabe Records le is szerződtethesse. A szerződéshez még járt egy kis apróság is, egy kis menedzsmenti támogatás a Roc Nationtől, amelynek feje nem más, mint Jay-Z. És Amala ekkor még mindig csak 17 éves volt.
A túl korán jött sikerek össze tudják törni az embert, nem volt ez másképp Amala esetében sem, aki a Purrrr! EP után egyből alkotói válságban is találta magát, és elkezdett rossz döntéseket hozni. Lemondta például az együttműködést olyan előadókkal is, mint amilyen Billie Eilish, közben próbálta valahogyan megtalálni magát, amin nem segített a töménytelen mennyiségű fű.
Négy év telt el, mire újra hallatott magáról, kihozott pár dalt, köztük a Candyt, amit a TikTok tett naggyá, amikor mindenki úgy kezdte használni egy táncos kihíváshoz, mintha nem lenne holnap. Felkerült a Billboard Hot 100 86. helyére, de csak jóval azután, hogy megjelent volna a lemez, amelyen szerepelt. Az Amala album 2018-ban jött ki, és úgy repült el radar alatt, mintha lopakodó lenne. Senki sem foglalkozott vele, nem fogyott jól, nem írtak róla a kritikusok sem, és az sem segített sokat a helyzetén, hogy maga Amala sem szerette. Azt mesélte, hogy igazából rettentően sürgették, így be sem tudta fejezni rendesen, ráadásul nem igazán érzi a sajátjának, mivel szerinte nem igazán mutatja be, milyen is valójában.
Ekkor azonban jött a jó öreg nem várt fordulat. A lány kihozta a Mooo! című vadiúj dalt, ami akkorát szólt, hogy egyetlen hét alatt hárommilliós megtekintést produkált, internetes mémmé vált, majd felkerült két másik dallal egyetemben az Amala deluxe kiadására. A történések arra ösztönözték a kiadóját, hogy foglalkozzanak komolyabban az előadójukkal, mert úgy tűnik, hogy épp nem látták valamiért, mekkora aranybánya van a háta mögött.
Akkora, hogy a következő album, a Hot Pink már 9. helyet csípett meg a Billboard 200 listán, és már megint szembe jött régi jó barátja, a TikTok, ami a negyedik kislemezt, a Say So-t nagy magasságokba emelte. Ilyenkor már nem érdemes lapot húzni, Amala viszont megtette, és nem is tette rosszul, hiszen a Say So remixével, amelybe Nicki Minaj is beszállt, feljutott a Billboard Hot 100 élére, és egyből rekordot is döntött vele. Ez lett ugyanis az első olyan dal a lista tetején, amelyet női rapperek vittek közösen a csúcsra.
Innen már nem volt megállás Doja Cat számára. Kijött a Planet Her, amire több szupersztár vendég már aligha fért volna el, és amelyet csordultig pakoltak slágerekkel, amik közül a SZA-val közös Kiss Me More még egy Grammyre is elég jó volt. A díjátadón SZA-val közösen sikerült összehozniuk a Grammy történelmének egyik legviccesebb pillanatát, amikor Amala a vécéről rohant vissza, hogy át tudja venni a díjat, állítása szerint élete leggyorsabb pisilésén esett túl. A kritikusok és a rajongók is szerették az albumot, Amala azonban nem elégedett meg ezzel a kivételes helyzettel, inkább folyamatosan dolgozott, beugrott szinte mindenkihez egy közös dalra, magyarul abszolút megkerülhetetlenné vált, és nagyon úgy tűnt, hogy szerencsére egyébként sem akarná senki sem megkerülni.
Amala szép lassan megmutatta, hogy gyakorlatilag minden műfajban jó tud lenni. Rapperként már mindenki ismerte, és azt is tudta az egész világ, hogy jól énekel r&b és soul dalokat, az viszont még a legképzettebbeket is megdöbbentette, amikor feldolgozta a Hole Celebrity Skinjét, ami ugyanaz a rockdal maradt, mint az eredetije, 2020-ban pedig a Covid miatt átfazonírozott MTV EMA-n (amelyet részben Magyarországon rendeztek) rockverzióban adta elő a Say So-t, ami egy teljesen más dallá vált, de még ez is remekül állt neki.
2022-ben azonban beütött a baj, amikor Amala úgy kezdte érezni, hogy vége a karrierjének, és elege van a kötöttségekből, mert már nem élvezi miattuk a karrierjét. Ehhez képest egy évvel később már itt is a Scarlet album, ami megint csak azt mutatja, hogy Doja Cat nagyon is magabiztos előadó, és képes megint mást adni, mint amit vártak tőle. A Scarlet ugyanis közel sem annyira popos, mint az elődje volt, ami nem annyira nagy csoda, tekintve, hogy a dalokat Amala egyre növekvő dühe és csalódottsága inspirálta, valamint olyan előadók, mint Erykah Badu, ami nem rossz ajánlólevél, és valóban meg is jelenik a stílusa a Can’t Waitben és az Oftenben.
Annak ellenére, hogy Doja Cat egy 100%-ig rap albumot ígért, belefért a buliba néhány olyan track, amelyben énekelhet, de nem popdalokról van szó, sokkal inkább olyan soul szerzeményekről, amelyeket hozzá hasonló előadók nem nagyon mernek bevállalni. Amala ezúttal látszólag inkább azoknak akar mérhetetlen boldogságot okozni, akik Travis Scott trapesebb stílusát szeretik, de ez csak a látszat, illetve pontosabban a Scarlet első fele. Igaz, a Paint The Town Red a lemez elején még nagyon mást ígér, a visszafogott lazaságot a Demonsban felváltja a sokkal maszkulinabb erő, majd az Ouchiesban egészen az old schoolabb megoldásokig is elmerészkedik, hogy aztán az álmodozósabb, és a többi dalhoz képest poposabb Agora Hillsszel új fejezetet nyisson, és megérkezzen a vegytiszta soul és r&b, és azokat is megvegye kilóra, akik addig a szájukat húzták.
A Scarlet olyan, mintha két különböző lemez lenne, melyet egy elég éles váltás tör ketté. Két arca van, vagy inkább két pók rejtőzik benne, ahogy a borítón is. Az egyik egy dühös nő, aki minden frusztrációját belerakta a dalaiba, hogy aztán megérkezzen az érzékenyebb énje, és kiegészítsék egymást. Az biztos, hogy ez Doja Cat legkülönlegesebb lemeze, ami csalódás lehet azoknak, akik popslágerekre vágynak, de amíg olyan dalok vannak rajta, mint az Attention, nagy bajok nincsenek. Ezek után tényleg csak az a kérdés, hogy mi lesz legközelebb. Azért azt a rocklemezt érdemes lenne átgondolni. Jól állna neki.
Kattints ide a SCARLET meghallgatásához!
Doja Cat playlist a Spotify-on
Hauschel Tamás / kultpilóta
