Maluma

Maluma 1994. január 28-án látta meg a napvilágot Juan Luis Londoño Arias néven. A kolumbiai dalszerző és rapper Medellínben született és nőtt fel, már 16 éves korában elkezdett dalokat rögzíteni. Debütáló albuma a Magia 2012-ben jelent meg, azonban áttörtést hozó lemeze a 2015-ben megjelent Pretty Boy, Dirty Boy volt. 2018-ban jelentkezett harmadik, F.A.M.E című nagylemezével, melyet a 2019-es 11:11 követett. Malumát általában reggaeton-, latin trap-, latin pop-előadónak titulálják. Olyan előadókkal működött együtt, mint Shakira, Madonna, Anitta, XXXTentacion. Egy Latin Grammy-t és két Latin American Music Awards-díjat tudhat magáénak. Elmondása szerint Héctor Lavoe, Justin Timberlake és Michael Jackson volt rá nagy hatással, saját zenéjét pedig urban pop jelzővel illeti.

A Sony Music a ”Farandulera” slágerré válását követően döntött úgy, hogy leszerződteti az énekest első stúdióalbumára. A következő kislemez, a ”Loco” már a kiadó gondozásában jelent meg. A Magia 2012-es megjelenését követően nevezték a 2012 Shock Awards ’Legjobb új előadó’ kategóriájában. 2013-ban az amerikai listákra is betört ”La Temperatura” című szerzeményével, melyen a Puerto Rico-i énekes, Eli Palacios is közreműködik.

2014-ben több dalához is készült klip, valamint Elvis Crespo kollaborációjával elkészítették az Olé Brazil című dalt, mely a 2014-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala volt. 2015-ben második albumáról több dal is bejutott a Billboard Hot Latin Songs Top 10-es mezőnyébe. A lemezt Maluma 2016-ban egy világkörüli turné keretében is bemutatta. 2017-ben egy rövidfilmet is megjelentett X címmel, melyben felcsendül a ”GPS” című dala French Montana közreműködésével, valamint a ”Vitamina” című szerzeménye, Arcángel közreműködösével.

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság egyik hivatalos dala a ”Colors” című dalának spanyol változata volt, május 18-án pedig megjelent a harmadik albuma F.A.M.E címmel. Egy interjúban kifejtette a kolumbiai énekes, hogy a név a Faith, Alma (lélek spanyolul), Music és Essence szavak kezdőbetűiből ered. 2019-ben szerepelt Madonna új lemezének két dalában is, majd május 17-én a 11:11 című negyedik albuma is megjelent. Az új lemez amellett, hogy a Billboard Latin Album Chart első helyén debütált, olyan együttműködőket sorakoztat fel, mint például Ricky Martin, Ozuna, Nicky Jam, vagy Ty Dolla $ign.

Hozzászólások

Hozzászólás