Calvin Harris: Feels 2.0

Pillanatnyilag Calvin Harris Feels című dala az egyik legnépszerűbb sláger a világon, így nem csoda, hogy a skót DJ/producer készített egy második klipet is hozzá – amihez ismét sikerült megnyernie az összes közreműködőt, vagyis Pharrell Williams-t, Katy Perry-t és Big Seant.

Az Emil Nava által rendezett videóban – ő dirigálta amúgy az első változatot is – ismét nincsenek nagy megfejtések: egyszerűen csak összejön a négy sztár egy kis muzsikálásra, ám a csónakos, vízparti környezetet ezúttal egy változatos színekben pompázó belső térre cserélték fel. A főhős viszont nem változtatott semmin: ő ezúttal is basszusgitárt akasztott a nyakába a forgatás alatt.

A Feels egy újabb sikertörténet Harris számára: a track jelenleg a legtöbbet játszott felvétel az európai rádiók között, listavezető Nagy-Britanniában, Franciaországban, Írországban és Japánban, illetve 5. a Spotify Nemzetközi Top 50-es streamlistáján.

A Feels megtalálható a Grammy-díjas, többszörös platina eladásokkal büszkélkedő skót csillag új albumán: a Funk Wav Bounces Vol. 1 elkészítésében nem kevesebb, mint 19 vendég vett részt – többek között a már említett Pharrell Williams, Katy Perry és Big Sean, valamint John Legend, Ariana Grande, Nicki Minaj, Snoop Dogg, Frank Ocean, Travis Scott, Future, Kehlani vagy PARTYNEXTDOOR.

Hozzászólások

Hozzászólás

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.