Június 28-án ugyanazon a napon lép fel a VOLT Fesztiválon a Leander Kills és az Iron Maiden, és a világ egyik legismertebb metalbandája előtt tisztelegve Köteles Leanderék elkészítették a Wasted Years feldolgozását, amit június 15-én a Barba Negra Trackban élőben is bemutattak. Fentiek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy mit jelentett a Maiden a Kills tagjai számára, elsősorban a „megismerkedésre” fókuszálva.
„Emlékszem a pillanatra, kb. 11 éves lehettem, mikor édesapám megelégelte a Modern Talkingot és társait, amiket akkoriban hallgattam, és hazahozott nekem egy Maiden kazettát azzal az indokkal, hogy végre ismerkedjek meg valamilyen normális zenével is” – kezdte a múltidézést Czifra Miklós gitárs. „Ez volt a No Prayer for the Dying albumuk. Letette az asztalomra, és azt mondta: „Ez most a legújabb albumuk, hallgasd!” Szemezgettem a borítóval egy ideig, nagyon rémisztőnek tartottam a szörnyet, aki épp kinyúl a koporsóból, aztán végül úgy döntöttem, hogy egy próbát megér. Beküldtem a magnóba és play… Annyira magával ragadó volt az egész zene, hogy nem tudtam kivenni a lejátszóból, körbe és körbe ment egész nap. Onnantól kezdve csak a rock és metal zenék érdekeltek. Ezért is örülök nagyon, hogy feldolgozhattuk tőlük az egyik kedvenc számomat, a Wasted Years-t. Nagy tisztelője vagyok Adrian Smith munkásságának, ezért sem írtam át a szólót, leszedtem úgy, ahogy ő játssza az albumverzióban”.
„Nekem a legelső Iron Maiden élményem egyben a legszebb is” – folytatta a másik húrnyűvő, Vermes András. „Londonba jártam zenesuliba, ahol vizsgaszám volt a Run To The Hills, es emlekszem, hogy vérhólyag nőtt az ujjamon, mire kigyakoroltam a főtémát. Egyik meghatarozó zenei emlékem abból az időszakból a Number Of The Beast album, és mindig azt az időszakot juttatja az eszembe, amikor elkezdtem nagyon intenzíven foglalkozni a gitárral. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Iron Maiden óriási lökést adott ahhoz, hogy melyik hangszer és melyik zenei stílus legyen az egyik legnagyobb szerelmem”.
„Koromnál fogva elég későn kapcsolódtam be az Iron Maiden adta zenei világba, ezáltal viszont átfogóbb zenei képet kaptam a klasszikus és a modern rock zenéről” – mondta Jankai Valentin dobos. „A Number of The Beast korszak alkotó megvalósításai szinte minden mai rock és metal zenekar dalaiban visszaköszönnek, és ennek jelentőségét én is átérzem – annak ellenére is, hogy sosem voltam hatalmas Maiden fan. Sarkítva, de hallgassatok meg egy bármilyen metalcore zenekart, lényegében a Number of The Beast lemezt halljátok másfélszeres tempóban, üvöltözéssel”.
„Ahogy egy másik interjúban már mondtam, én sem voltam soha Maiden fanatikus, de a találkozás ezzel együtt is elkerülhetetlen volt” – zárta a sort Köteles Leander énekes/basszusgitáros. „Emlékszem, hogy kazettán került hozzám a Real Live One koncertlemezük, ahol eszméletlenül átjött a hangulat. Az például teljesen megmaradt, hogy az egyik dal előtt Bruce Dickinson franciául konferált, amire óriási őrjöngés volt. De a Fear of the Dark is félelmetes volt, ahol Bruce a szöveg jó részét átengedte a közönségnek, ami szinte el is nyomta a zenét. A másik emlékem pedig egy videókazetta, amelyen szintén egy élő felvétel volt. Azt nem tudom, hol rögzítették a koncertet, de Steve Harris jellegzetes mozdulatai a mai napig itt vannak a szemem előtt. Hatalmas volt az energia, ami lejött a színpadról – szerintem nincs is olyan zeneszerető ember, akit ez műfajtól függetlenül ne fogna meg”.