Nagyon ritkán ér el valaki akkora sikereket egy tehetségkutató megnyerése után, mint James Arthur. Most itt az ötödik lemeze, ami elég jól sikerült. De hogy jutottunk el idáig?
Sosem egyszerű megnyerni egy tévés tehetségkutatót. Hogy az emberrel mi történik utána, az javarészt a producerek és a menedzsment döntései alapján alakul ki, de persze az sem árt, ha az ember tudja, hogy mit akar. És ha nem csinál hülyeségeket. Hogy James Arthur nemcsak szimplán köztünk van, de hihetetlenül sikeres is, az igazából maga a csoda. Nem azért, mert rossz dalokat írna, és rossz előadó lenne. Nagyon nem. Egyszerűen csak annyi ballépést követett el karrierje során, hogy abba ma egy átlagos előadó karrierje belerokkanna.
James Arthur viszont sikeresebb, mint valaha. Most már ötlemezes előadóként éli életét, láthatóan sokat tanult a hibáiból, éppen ezért lehet 2024-ben is baromira sikeres. De hogy mik voltak ezek a hibák, és hogy megértsük őket, ahhoz vissza kell mennünk egészen a kezdetekhez. Arthur korai évei meglehetősen drámaian teltek, a fiatalkorának történései pedig erősen hatással voltak az énekes mentális állapotára.
Arthur szülei ugyanis egészen kicsi korában elváltak, ő az anyjával maradt, aki újra férjhez ment, majd kilenc éves korában Bahrainba költöztek féltestvéreivel. Állítása szerint az élete ekkor csodálatos volt. Nem is sejtette, hogy négy évvel később haza kell költözniük, mostohaapja pedig lelép, így anyja egyedül marad négy gyerekkel, amire sem fizikailag, sem mentálisan nincs felkészülve. Arthur részlegesen nevelőszülőkhöz került, heti négy napot töltött náluk, hármat pedig apjánál, és teljesen összeroppant, annyira, hogy a mai napig sem gyógyult meg teljesen, ami érthető is. Szüleivel megromlott a viszonya, és bár sokat javult a helyzet az utóbbi évek során, sosem tudott teljesen megbocsátani nekik.
A problémákon viszont a zene mindig tud segíteni, legalábbis valamennyire. Épp ezért sem annyira meglepő, hogy James 15 évesen már dalokat írt, majd több bandában is megfordult az évek során, míg rájött, hogy igazából ő szólóban a legjobb. 2011-ben felvett egy komplett lemezt Sins by the Sea címen, majd összehozta a The James Arthur Project nevezetű formációt, és kihozott két EP-t is.
De 2012-ben jött az X Factor. Úgy döntött, hogy kipróbálja magát a tehetségkutatóban, elő is adta Tulisa Young című dalát, és az előadása, valamint drámai háttértörténete miatt elég egyértelmű volt, hogy jó esélye lesz megcsípni valamelyik előkelő helyet a műsor végén. A srácnak még szülei is szurkoltak, akik 20 éve nem beszéltek egymással, de összejöttek azért, hogy együtt bíztassák a fiút, aki láthatóan súlyos démonokat cipelt a vállán.
Néhány sikeres forduló után majdnem kiesett az egyik adásban, majd bent maradása után egyszer csak szemben találta magát egy párbajban azzal az Ella Hendersonnal, aki később szintén meglehetősen szép karriert épített ki magának. Végül győztesként zárta a kilencedik évadot, ezzel ő lett az egyetlen nyertes a tehetségkutató történetében, aki majdnem kiesett a versenyből. Nyertes dala Shontelle Impossible-jének feldolgozása volt, ami 2012 leggyorsabban fogyó brit kislemezévé vált, azóta pedig már több, mint 2 millió példányban fogyott el, és még mindig a legtöbb példányban eladott dal, mely egy X Factor nyertestől származik.
Innen már el lehetett indulni egy igen komoly karrier felé, James pedig meg is tette az első lépéseket azzal, hogy kihozta első lemezét nem meglepő módon James Arthur címen, mely második helyig menetelt a brit slágerlistákon (Eminemet azért mégis csak nehéz lenyomni), egy évvel később pedig már egy masszív európai turnén cikázott országról országra. És ekkor történt valami.
2013-ben egy brit rapper, Mickey Worthless kihozta a Stay In Your Lane című dalt, amit James Arthurnak címezett, és fogalmazzunk úgy, hogy nem volt túl hízelgő az énekesre nézve. Mit tett azért, hogy kiérdemeljen egy diss tracket valakitől? Azt, hogy egy rádióműsorban rappernek nevezte magát, majd mikor felhúzta magát az őt ért sértésektől, viszonozta azokat egy dalban, a Hey Mickey-ben, amelyben szintén nem túl hízelgő szavakkal illette Worthlesst. Csak hát úgy gondolta, elejt a dalban egy homofób szöveget. Az ilyesmitől pedig azonnal robban a bomba. Beleállt Arthurba jópár híresség, mire szabadkozni kezdett, aminek az lett a vége, hogy átadta a Twitter oldalának kezelését a menedzsmentjének. A rajongók pénzvisszatérítést kértek a lemezére, az iTunes pedig vissza is fizette az album árát minden vásárlónak, aki vissza szerette volna kapni a pénzét.
Miután boldog-boldogtalan kiszállt mögüle, James pedig úgy döntött, hogy jó időre visszavonul minden szerepléstől. De elkövetett egy újabb hibát. Még 2014-ben kihozott egy rap mixtape-et All the World’s Stage címmel, amelynek Follow the Leader című dalában jónak találta elrappelni azt a sort, hogy „felrobbantom a családod, mint egy terrorista”. És azok, akik eddig még nem fordultak el tőle, azok most megtették. Kiadója, a Syco dobta őt, ami nem túl jó jel, de a Sonyhoz tartozó Columbia Records mégis látott lehetőséget a fiúban, ezért egy új lemezre szerződtette őt.
Nem döntöttek rosszul, 2016-ban ugyanis felvette a Back from the Edge albumot, melynek első kislemeze, a Say You Won’t Let Go letarolta a slágerlistákat, a lemez is brit listavezetővé vált, és remek kritikákat kapott a sajtótól és a rajongóktól is. Sok előzetes kislemez után 2019-ben You címmel hozta ki harmadik, szintén sikeres lemezét, amelyet két évvel később megfejelt egy kicsit kevésbé sikeres negyedikkel, az It All Make Sense In The Enddel, hogy aztán három év alatt rendezze sorait, és megerősödve térjen vissza a Bitter Sweet Love-val, ami újra a legjobb formájában mutatja.
A Bitter Sweet Love inkább a korai lemezeit idézi, a kísérletezéstől meglehetősen távol áll, a rádiókhoz viszont nagyon is közel. Élőzenés, akár nagyzenekari megoldások, szimfonikus háttér, zongora, azaz nagyjából pont az, ahogy azt az ember elképzeli egy James Arthur lemezről. Abszolút kiszolgálni akar, és nem meglepni, de azt úgy csinálja, ahogy a rajongók szeretnék. Slágerekkel. Akár igen nagyokkal is. A Free Falling például két hét alatt ért el egymilliós nézettséget a YouTube-on, ami egy végtelenül egyszerű klippel és szintén egyszerű, de a fejből kiverhetetlen dallal tett meg mindent azért, hogy már most Arthur egyik legsikeresebb dala legyen.
De van ott még, ahonnan ez jött, jó eséllyel rajongó- és rádiókedvenccé válik majd az A Year Ago is, a Ruthless és a Comeback Kid is, ami teljesen egyértelműen a koncerteken együtt üvöltésre született. A lemez csak és kizárólag élőzenés hangszerekkel készült, nincs itt semmi elektronika, ami lehet, hogy sokak számára kissé unalmasan hathat, de Arthur igyekszik stílusban változatos maradni, annak ellenére, hogy a dalok ugyanannyira érzelmesek, szerelmesek és merengősek, ahogy korábban is.
A countrys hangulatoktól (From the Jump) egészen az amerikai rádiós rockig (My Favourite Pill) elmerészkedik, és még egy kis rock’n’roll is belefér a pörgős New Generationben, végül azonban visszavesz a tempóból a lemezt záró Is It Alright?-tal és Homecominggal. Teljesen egyértelmű, hogy a Bitter Sweet Love azoknak készült, akik már az elejétől követik James Arthur karrierjét, és nem vágynak arra, hogy a kedvencük megújuljon, inkább csinálja azt, amiben a legjobb. James ebben a legjobb. És az a helyzet, hogy az ötödik lemez sikere valószínűleg meg is fogja erősíteni abban, hogy maradjon ezen az úton. Csak hát Arthur már a színészi karrier felé kacsintgat. Mindegy, egy-két dal azért biztosan bele fog majd férni a jövőben is.
Hauschel Tamás / Kultpilóta
