Ritkán válik olyan bátorrá egy zenekar, hogy konceptlemezt készítsen, amin ráadásul kísérletezni is kezd. A Nothing But Thieves megtette, és tudta, mit csinál.
A Nothing But Thieves egy rettentően furcsa zenekar. 2015-ben, az első, név nélküli lemez idején még nem nagyon lehetett őket meggyanúsítani azzal, hogy ne egy rockosabb popzenekarként akarnának működni, akkor sem, ha néha már finoman beférkőzött akkor is a dalaikba az elektronika, de a korai Maroon 5-ra hajazó témáktól a Radioheadre hasonlító dalokig inkább csak olyasmi fért bele a koncepcióba, amelyeket csak élő hangszerekkel lehetett előadni.
Most itt állunk sok évvel később, és amint megszólal a Dead Club City első dala, a Welcome to the DCC, az ember hajlamos azt hinni, hogy elnyomták a lemezt, és valahogy rákerült kezdődalként egy meg nem jelent Weeknd-sláger. Ez különösen annak fényében zavarba ejtő, hogy a 2020-as, Moral Panic című lemezük deluxe kiadásán ott engedtük el egymást, hogy Your Blood címmel írtak egy Radiohead-dalt, amelyet nemcsak úgy játszanak el, mintha a Radiohead tette volna, de Conor Mason úgy is énekelte fel, mintha Thom Yorke-ra aludta volna magát.
A Dead Club City a lehető legtávolabb áll ettől. Hogy ez baj-e, azt igazából mindenki személyes preferenciája dönti el, de az biztos, hogy kevésbé csalódik az ember, ha arra számít, hogy a Nothing But Thieves nettó popzenekarként tért be a stúdióba, és egy nettó poplemezzel jött is ki onnan. Egy olyannal, amit imádhatnak a rádiók, és ami egyébként koncerten sem szól rosszul a régi dalok mellett. És ha az előbb azt mondtam, zavarba ejtő a váltás, akkor még nem mondtam semmit.
A Nothing But Thieves ugyanis már beugrott Magyarországra megfuttatni ezt a lemezt egy Sziget-koncerten, és nem hogy egy brutálisan csapongó bulit toltak volna az ember arcába, egy olyan formában lévő zenekarként játszottak, amilyet ritkán lát az ember. És igen, még a tényleg súlyos Weeknd-ihletettséget mutató Welcome to the DCC is remekül szól élőben, és nem lóg ki az olyan klasszikusok mellől, mint a Sorry vagy az Amsterdam.
Persze ehhez az is kell, hogy gigaslágerként itt van az új lemezen az Overcome, amit minden magára valamit is adó rádiónak illene rongyosra játszania, és ami konkrétan egy olyan tökéletes popdal, amit nem lehet nem szeretni, élőben pedig elindítja a bulit, szóval mondhatni, megfogták vele az isten lábát. Ilyen dal sajnos nincs még egy a lemezen, de ez nem azt jelenti, hogy a Dead Club City felejthető lenne.
Eleve talán nem teljesen egyértelmű, de a DCC egy konceptlemez, amely egy privát klubként működő városban mutat be disztópikus és nagyon is valóságos hangulatokat és sztorikat, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a jelenlegi világunkra, azon belül is az interneten élt életünkre, ami mondjuk úgy, hogy sokak számára az élet nagy részét teszi ki. Azért annyira nem összefüggőek a történetek, hogy végül majd hirtelen musical kerekedjen belőle valahol a Broadway-n, de ha az ember odafigyel, akkor meglátja a dalokat összekötő finom szálakat.
Stílusban mondjuk lehet, hogy nem fogja észre venni, mivel talán ez a legcsapongóbb NBT-lemez, a Welcome to the DCC funkos elektronikájától a soulos Talking To Myselfen át a Tomorrow Is Closed menetelős indie rockjáig tényleg minden befért ebbe a klubvárosba. Miközben végigvágtatunk rajta, megállunk a pszichedelikusabb, francia elektronika által kimart vidékeken is a Foreign Language-ben, egy kicsit kikacsintunk a Status Quo In the Army Now-jára a Do You Love Me Yet?-ben, kitérünk a rádiós lassú popslágerek terepére is a Keeping You Aroundban, hogy aztán itt-ott kicsit meg is nyugtassuk a régi rajongókat a megszokottabb, gitárosabb témákkal olyan dalokban, mint a Members Only, vagy az egyértelműen Royal Blood hatásokat mutató Pop the Balloon.
Bárhogy is legyen, azt nem lehet elvitatni a Dead Club Citytől, hogy biztonsági játékot játszana. Mintha a Nothing But Thieves sportot űzött volna abból, hogy az egymástól legtávolabb eső ötleteit is megvalósítsa ezen a lemezen, és annyi hangulatot és stílust pakoljon fel rá, amennyi csak ráfér. Ez lehet, hogy a régi rajongókat inkább eltántorítja, mint megfogja, de ezek a dalok továbbra is klasszikus Nothing But Thieves-számok, csak épp némileg másképp megfogalmazva.
De hogy élőben hogyan fogalmazzák át őket, az tényleg egy csoda, legalábbis a Szigetből kiindulva, ahol az NBT koncertje olyan volt, mint valami népünnepély. Szerencsére meg lehet nézni újra, hogyan megy ez a Dead Club Cityben, 2024. február 12-én ugyanis a Barba Negrában lép majd fel a zenekar, ahol a nagy klasszikusok mellett többet játszanak majd erről a lemezről is. És nem lógnak majd ki a dalok a régiek közül. De aki nem hiszi, járjon utána.
