A Black Eyed Peas új dalával, a „Ritmo” című slágerük hatalmas sikerének megismétlésére készül

A tavalyi év egyik legnagyobb nemzetközi sikerű slágere volt  a “RITMO (Bad Boys For Life)” című dal, mely a Black Eyed Peas látványos visszatérését jelentette a zenei világba. Az együttes nem lassított, hiszen meg is érkezett második vadonatúj daluk “MAMACITA” [feat. Ozuna & J.Rey Soul] címmel!

A hatszoros Grammy-díjas, stíluskorlátokat ledöntő csapat ezúttal a puerto ricoi reggaton és latin trap zene szupersztárjával, Ozunával dolgozott együtt, aki jelen pillanatban minden idők egyik legnagyobb sikerű latin művésze. Legújabb kislemeze, a „Fantasía”, amely Nibiru címmel megjelent albumán található, első helyen áll a Billboard Latin Airplay, és a Latin Rhythm Airplay slágerlistáján. A Black Eyed Peas csapata ezúttal a hip-hop, a klubzene, és a latin zene jellegzetességeit olvasztja hibátlanul egybe, fantasztikus refrénnel, és Ozuna szenvedélyes előadásával.

A „MAMACITA” egyben már a második kislemez, amely a csapat új kiadójánál jelenik meg, és itt mutatkozik be a csapat új tagja, J.Rey Soul is, aki Apl.de.ap-hoz hasonlóan, fülöp-szigeteki származású. A csapat rajongói már ismerhetik a nevét korábbról, hiszen közreműködött a Black Eyed Peas 2018-as „ Masters of The Sun Vol.1” című lemezén, illetve a megjelenést követő turnéra is elkísérte őket. Most, a „MAMACITA”-n azonban végre teljes erejében megmutatkozik káprázatos stílusa.

Az együttes ragyogó formában van a dalhoz készült fantasztikus videóklipben melyet Julien Christian Lutz aka Director X rendezett. A videóban, a Black Eyed Peas és Ozuna kizárólag Gucci termékeket viselnek, mely a legendás márkával való együttműködésnek köszönhető.

A “MAMACITA” a Black Eyed Peas “RITMO (Bad Boys For Life)” [feat. J Balvin] című, hatalmas sikerű dalát követi, amely kevesebb mint fél év alatt átlépte az 1 milliárdos hallgatottságot, hiszen csak a Spotifyon túl van 432.7 millió streamen. Ennek köszönhetően a dal a csapat legtöbbet hallgatott dalává vált, megelezőve olyan korábbi, mostanra klasszikus slágereiket, mint az “I Gotta Feeling” vagy a “Where Is The Love?” Mindeközben, a “RITMO” hivatalos videóklipje túllépte a 600 milliós megtekintést a YouTube felületén.

A dal világszerte a slágerlisták élére került: négyszeres platina minősítést érdemelt ki Mexikóban, háromoszorosat Spanyolországban, platinát Olaszországban, Svájcban, Brazíliában, Argentiában, Kolumbiában, és Costa Ricában, míg arany minősítést Kanadában, Franciaországban, Svédországban, Törökországban, Közép-Amerikában, illetve a karibi térségben.

A Black Eyed Peas készen áll arra, hogy a „MAMACITA” című dallal újra történelmet írjon….

Hozzászólások

Hozzászólás