A Nobel-díjas művész, ritkán ad interjút, ám most a New York Times írójával, Douglas Brinkley-vel kivételt tett. Beszélgetésük során olyan témák kerültek szóba, mint a halandóság, a múlt inspiráló hatása, és természetesen a „Rough and Rowdy Ways” címmel megjelent vadonatúj lemez.
Pár évvel ezelőtt, a Saratoga Springs-i fák árnyékot adó hűsében, Bob Dylannel két órán keresztül kötetlenül beszélgettünk, olyan témákat érintve mint Malcolm X, a francia forradalom, Franklin Roosevelt, vagy a II. világháború. A beszélgetés során, egyszercsak feltette nekem a kérdést: „Mennyit tudsz az 1864-es Sand Creek-i mészárlásról?” Erre azt válaszoltam „Nem eleget”. Hirtelen felállt összecsukható székéből, beszállt a mellettünk álló turnébuszába, majd öt perc múlva visszatért hozzám, fénymásolt lapokkal a kezében, melyek részletekbe menően foglalkoztak az amerikai hadsereg által délkelet Colorádóban, Cheyenne és Araphone törzsek ellen végrehajtott tömegmészárlásról.
Jó kapcsolatunknak köszönhetően áprilisban, amikor a koronavírus járvány közepén jártunk, felhívtam hogy beszélgessek vele a minden előzmény nélkül kiadott, a Kennedy-gyilkosságról szóló, 17 perces dalról, amely a „Murder Must Foul” címet kapta. Annak ellenére, hogy utoljára 2016-ban, az akkor frissen neki ítélt Nobel-díj kapcsán nyilatkozott, beleegyezett egy telefonos interjúba, amely végül a június 19-én megjelenő – az első új lemez a 2012-es „Tempest” óta – „Rough and Rowdy Ways” című albumáról szóló, beszélgetés lett.
A Bob Dylannel készült interjúkhoz hasonlóan, az új lemez tematikája is változatos témakörök sokaságából épül fel: ritmusok és himnuszok, blues-hatások, szerelmi vágyakozás, vicces szójátékok, hazafias hév, kubista dalszövegek, a kívülállók rendületlen hite, és spirituális elégedettség.
A szédítő sebességű „Goodbye Jimmy Reed”, Dylan tiszteletadása a legendás blueszenész előtt, sárkányként tomboló harmónikajátékkal, és közönségesnek ható dalszövegekkel. A lassú „Crossing The Rubicon” című dalban arról énekel, hogy „érzem a csontokat a bőröm alatt”, és mérlegeli a halál előtti lehetőségeket: „Három mérföld a Purgatóriumtól északra – egy lépés a nagy semmibe/ imádkoztam a kereszthez, megcsókoltam a lányokat, majd átléptem a Rubicon folyót”.
A „Mother of Muses” egy himnusz a természethez, gospel kórusokhoz, a William Tecumseh Sherman és George Patton-hoz hasonló katonákhoz, akik „megtisztították az utat Presleynek, hogy énekelhessen/ megtisztították az utat Martin Luther King-nek”. Végül a „Key West (Philosopher’s Pirate)” című dal, amely a halhatatlanságról szóló merengés, úton Florida Keys-be, és Dylan tiszteletadása „Ginsburg, Corso és Kerouac” előtt.
Egy nap talán dalt ír, vagy fest egy képet George Floyd-ról is. Az 1960-as, 1970-es években, a fekete közösségek vezetőit támogatva, olyan dalokon keresztül mint a „George Jackson,” „Only a Pawn in Their Game,” vagy a „The Lonesome Death of Hattie Carroll”, Dylan azon dolgozott, hogy napvilágra kerüljön a fehér kivételezettek arroganciája, és a fajgyűlölet szörnyűsége. Az egyik leginkább találó dalszövege a témában, az 1976-os „Hurricane” című balladában hallható: „Itt Patersonban a dolgok már csak így működnek/Ha fekete vagy, jobb ha még csak az utcára sem teszed ki a lábad/ Hacsak nem akarod magadra felhívni a figyelmünket”.
George Floyd halála utáni napon, egy rövid beszélgetés erejéig felhívtam Dylant. Hangja szomorúan csengett, hallatszott rajta a megrázkódtatás, amit ez a szörnyű esemény váltott ki. „Nincsenek arra szavak, ahogy George-ot megölték” – mondta – „Mindent felülmúlóan felkavart. Remélem ezúttal gyorsan igazságot szolgáltatnak a Floyd családnak, illetve az egész nemzetnek”
Alább a Dylannel folytatott interjú kivonata olvasható:
A „Murder Must Foul” című dalt, egy régmúlt kor himnuszának szántad?
Én semmi nosztalgiát nem hallok ebben a dalban. Nem is úgy gondolok a „Murder Must Foul”-ra, mint a múlt idealizálására, vagy a tegnapba való elvágyódás iránt érzett sóvárgásként. Számomra a máról, a pillanatról szól. Mindig is arról szólt, ahogy az összes dalszövegem.
Valamikor a 90-es években egy aukció során cserélt gazdát egy általad írt esszé kézirata, ami a Kennedy-gyilkosságról szól. A „Murder Must Foul”-hoz ez az írás adta az ötletet?
Nem tudnám visszaidézni, hogy korábban akartam-e valaha dalt írni J.F.K.-ről. A legtöbb ilyen aukción elkelt kézirat amúgy is hamisítvány. A legkönnyebben úgy tudod megállapítani hogy hamisítvány-e, hogy sokszor a papír aljára valaki odaírja a nevemet.
Meglepett amúgy, hogy ez a 17 perces dal lett az első listavezető slágered a Billboardon?
Igen, eléggé meglepett.
Az „I Contain Multitudes” egyik sora különösen erős: „Élettel, halállal, ugyanabban az ágyban hálok”. Szerintem legtöbben hasonlóan érzünk, miután elértünk egy bizonyos kort. Gyakran gondolsz a halandóságra?
Az emberi faj halandósága foglalkoztat. A szőrtelen majom által megtett hosszú út. Nem akarok könnyelműnek tűnni azzal amit mondok, de minden élet múlandó. Minden emberi lény, nem számít milyen erős vagy hatalmas, törékennyé válik amikor a halál megérinti. Általánosságban gondolok a halálra, személyes szinten nem törődök vele.
A „Murder Must Foul” dalodat belengi egyfajta vészjósló, apokaliptikus hangulat. Úgy érzed, hogy 2020-ban az emberiség átlépett egy olyan határt, ahonnan már nem lehet visszafordulni? Vajon a technológiai fejlődés, és a túlzott iparosodás, már nem az emberiség javát szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg, ellene dolgozik?
Persze, sok olyan dolog van ami aggodalommal tölt el. Egyértelműen több a feszültség, és a konfliktus az emberek között, mint azelőtt. De ez csak olyanoknak tűnik fel Doug, mint te vagy én: akik elértek egy bizonyos életkort. Bennünk megvan a múltba való elvágyódás. A fiatalok viszont nem így gondolkoznak. Nekik nincs múltjuk, csak azt ismerik amit most látnak, vagy hallanak, és ezért el is hisznek mindent. 20 vagy 30 év múlva, ők lesznek azok akik a világot kormányozzák. Aki most 10 éves, két, három évtized múlva már döntéshozó pozícióban lesz, de közben fogalma sincs arról a világról amit mi ismertünk. A mostani tinédzsereknek nincs miről nosztalgiázniuk. A legjobb amit tehetünk az az, hogy elfogadjuk ezt a gondolkodást, hiszen hamarosan a mindennapok valóságává válik.
Az a sebesség amivel a technológia fejlődik, sebezhetővé tesz mindenkit. De a fiatalok nem így látják. Nem is érdekli őket. A telekommunikáció, és a technológia korába születtek, és valójában a mi világunk az ami idejétmúlttá vált.
A „False Prophet” egyik sora így szól: „Én vagyok a legjobb, a többiek nem számítanak”, eszembe juttatta John Prine, és Little Richard halálát. Hallgattad a dalaikat azután, hogy elhunytak, egyfajta tiszteletadásként?
Mindketten korszakalkotó dolgokat hoztak létre zenéjükkel. Nincs szükség arra, hogy bárki elismeréssel adózzon feléjük. Mindenki tudja mit alkottak, és kik is ők. Minden tiszteletet, és sikert megérdemeltek amit kaptak, efelől semmi kétségem sincs. Little Richard zenéjén nőttem fel. Ő előttem járt, és meggyújtotta bennem a kreativitás lángját. Olyan hangzásvilágot mutatott, amit nélküle nem ismertem volna meg soha. Ezért is gondolok rá másképpen. John utánam érkezett, szóval őt is elismerem, csak máshogy.
Az „I Contain Multitudes”-ben meglepően sok önéletrajzi utalást fedeztem fel. Az utolsó két versszak az örök szembenálló életfelfogásodat mutatja meg, míg a többi sor inkább vicces vallomás. Szórakozásból írtad meg úgy, hogy személyiséged, és úgy általában az emberek ellentmondásokkal teli természetét mutasd meg?
Igazság szerint nem gondolkoztam ezen túl sokat. Leírok mindent ami akkor eszembe jut, majd pár nap múlva, kiveszem belőle az oda nem illő elemeket. Például ennél a dalnál, az utolsó 2 versszak született meg leghamarabb. Innen indult a dal születése. Természetesen, a kiindulópontot a cím jelentette. Olyasmi amit ösztönösen írsz le, egyfajta tudatalatti sugallat hatására. Az új lemez dalai, nagyrészt így születtek. A dalszövegek azok amik igazán fontosak, jelentésük van, nem csak metafórikus értelemben. Mintha a dalok pontosan tudnák mit akarnak, hogy énekeljem el őket. Olyan érzés mintha megírnák magukat, nekem pedig csak elénekelni kell őket.
Még a The Rolling Stones-t is megemlíted ebben a dalban. Csak a szórakozás kedvéért, mondanál egy olyan dalt tőlük, amit szívesen megírtál volna helyettük?
Oh, jó kérdés. Nem is tudom talán az „Angie”-t, vagy a „Ventilator Blues”-t. Lássuk van-e még valami…Igen a „Wild Horses”-t.
Az elmúlt pár hónapot te is elzárkózva töltötted? Volt időd alkotni?
Igen, egy kicsit foglalkoztam ilyesmivel is.
Otthoni környezetben is szoktál dalokat írni? Van, hogy csak leülsz a zongora elé, vagy felveszel valamit a házistúdiódban?
Leginkább hotelszobákban születnek a dalok. A hotelszobák azok, amik számomra a legközelebb állnak egy házistúdióhoz.
Volt bármi hatása annak, hogy a Csendes-óceán mellett élsz, arra a spirituális útra, ahogy a világjárványt megélted? Van egy „Kék Elme” elnevezésű elmélet, aminek a lényege az, hogy a víz közelében való életnek, gyógyító hatása van a lélekre.
Igen, szerintem volt. „Cool Water,” „Many Rivers to Cross,” „How Deep Is the Ocean”. Ha ezeket a dalokat hallgatom, egyfajta gyógyírként hatnak. Nem tudnám megmondani mire, de gyógyír egy olyan dologra, amiről azt sem tudom, hogy bennem van. De a „Kék Elme” kifejezést most hallom először. Kicsit olyan csengése van, mint egy lassú bluesdal címe. Olyasmi, amit Van Morrison írt volna meg. Talán meg is írta, nem tudom.
Szerencsétlenül alakult az, hogy pont amikor elkezdték a színházak játszani a „Girl From the North Country” című darabot, melyben a te dalaid szólnak, és fantasztikus kritikákat kapott, a COVID-19 miatt nem tudták tovább játszani. Láttad a darabot, esetleg felvételt róla?
Természetesen láttam, és óriási hatással volt rám. Külsősként néztem, nem úgy tekintettem rá, mint aki a produckió része. Amikor véget ért a darab, sírtam. Fogalmam sincs miért. Amikor lehullt a függöny, teljesen a hatása alá került. Kár, hogy a Broadway-t is be kellett zárni a járvány miatt. Szívesen megnéztem volna újra.
Bibliai értelemben szoktál a világjárványra gondolni? Úgy mint egy csapásra, amely végigsöpört a világon?
Inkább úgy, mint valami eljövendő előfutárára. A bibliait úgy érted, mint egyfajta figyelmeztetést az emberiségnek, a sok rosszért amit tett? Ez azt feltételezné, hogy a világ egyfajta isteni megtorlás elszenvedője. Talán a végső pusztulás hajnala köszöntött ránk. Sokféleképpen gondolhatunk erre a vírusra. Szerintem hagyni kell, hogy lecsengjen, majd eltűnjön.
Fantasztikusan fitt vagy, testben-lélekben. Mi a titkod?
Oh a nagy kérdés. Szerintem a testi-lelki egészség kéz a kézben jár. Az, hogy a két dolgot hogy fűzöd össze, azt nem tudom. Én csak járom az utamat, és próbálok maradni is rajta.
