Lüktető ritmusokkal és táncosokkal csábít minket Miami-ba Enrique Iglesias & Pitbull

A Move to Miami Enrique Iglesias készülőfélben lévő, tizenegyedik stúdióalbumának szelete. A nyári sláger státuszra erősen esélyes dal május 3-án látott napvilágot, 9-én pedig egy túlfűtött videóklip is érkezett hozzá, melyben Iglesias-t és a szerzemény másik közreműködőjét, Pitbullt valósággal hipnotizálja Latin-Amerika és az Egyesült Államok olvasztótégelye és a város lüktető éjszakájának táncosai.

 

 

A dal az El Baño című slágert követi a sorban, ami 2018 januárjában érkezett. Pitbull és Iglesias duója jól összeszokott és gyümölcsöző alkotópárosnak bizonyul; a jelenlegi a 12. együttműködés kettőjük között. Legutóbb például 2016-ban, a Messin’ Around-on dolgoztak együtt, illetve két turnét is közösen bonyolítottak le.

Enrique a május 8-ai születésnapját követő reggelen lepte meg rajongóit a vadonatúj videóval, melyben a floridai megyeszékhely neonfényes éjszakai életébe nyerhetünk betekintést sportkocsik, fülledt partik és – többek között – Pitbull tősgyökeres Miami-i táncosai segítségével. Ha költözésre ugyan nem is csábulunk, táncra egészen biztosan!

 

 

A Move to Miami egyébként Enrique első angol nyelvű dala a 2014-es, Sean Paullal közös Bailando óta. A szerzemény produceri munkálatait Nitti Gritti, Wuki és J.R. Rotem végezték.

 „Sosem voltam még ennél izgatottabb egy dallal kapcsolatban. Pitbull és én reméljük, hogy nektek is olyan szórakoztató lesz hallgatni, mint amennyire nekünk volt elkészíteni. Tudjuk, hogy mindez nem jöhetett volna létre a világ leghihetetlenebb, legszenvedélyesebb és elhivatottabb rajongói nélkül, ezért nem is tudom elégszer megköszönni azt, amit tettetek értünk” – írta Iglesias.

 

 

Ez a track Enrique Iglesias első single-je, mióta kedvese, Anna Kurnyikova életet adott ikreiknek, Nicholas-nak és Lucy-nek decemberben. Az énekes jelenleg is turnézik, hazánkban a hatalmas rajongótábornak és az elkötelezett szervezőknek köszönhetően március 11-én és 12-én is teltházas bulit csapott a Papp László Sportarénában. A közönség impozáns dalcsokrot kapott legnagyobb slágereiből; felcsendült többek között a Bailamos, a Hero, a Duele El Corazón, a Heartbeat, a Bailando, és a Subeme La Radio is.

A Grammy-díjas amerikai rapper, Pitbull is meglátogat majd minket – július 28-án a FEZEN Fesztiválon találkozhat vele a magyar közönség.

Hozzászólások

Hozzászólás

hozzászólás...?

Hozzászólás

lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet sunglass hut Sunglass Hut Online Shop