Senki sem ad el most annyi lemezt, mint George Ezra!

 

George Ezra második Nagy Britanniában listavezető albumát ünnepelheti: ugyanis március 23-án megjelent lemeze, a Staying At Tamara’s a legmagasabb heti eladásokat produkálta ebben az évben. A kiadvány egyik fő mozgatórugója a Paradise című sláger, ami a brit kislemezek listáján egészen a második helyig jutott és megszakította a The Greatest Showman filmzenei album 11 hétig tartó uralkodását is a hivatalos albumeladási listán.

“Hihetetlen belegondolni, hogy az album végre megjelent és most emberek autóiban és otthonaiban csendül fel, mint életük filmzenéje,” mondja George. “És az, hogy első helyezett lett, elképesztő! Még mindig nem tudom elhinni.”

 

 

A Staying At Tamara’s elérhető digitálisan, CD-n, kazettán és bakeliten is. Három évvel Ezra listavezető, debütáló albuma, a Wanted On Voyage után az énekes a “menekülés, álmodozás, szorongás és szerelem témáit feszegető” dalcsokorral tér vissza. A lemezen a már slágerré válás útjára lépett Paradise, a Hold My Girl, a Pretty Shining People, a Saviour, a Don’t Matter Now és a Shotgun is helyet kapott. A pozitív kritikák pedig csak úgy záporoznak:

 

A kortársainak írja dalszövegeit és mindenkihez szól a zenéje”  4*, A hét albuma, Mail on Sunday

“Dalok bájos gyűjteménye” – A hét albuma, Sunday Times Culture

“Jó munkát végzet a fiú” – 4*, NME

 “egy gyönyörű, régóta várt mentőöv” – 4*, DIY magazine

 

George Ezra egyike az évtized legkeresettebb férfi előadóinak. Debütáló albuma, a Wanted On Voyage az Egyesült Királyságban négyszeres platina, az Egyesült Államokban pedig aranylemez státuszt ért el. Az énekes rekordidő alatt tett szert világhírnévre, első lemeze az Egyesült Államokban 2014-ben és 2015-ben is bekerült a top 10 legjobb eladásokkal büszkélkedő kiadvány listájába és 4 BRIT Awards-jelölést, egy BBC Music-díjat és az Ivor Novello-díjat hozta el számára.

 

 

George nemrég indította teltházas brit turnéját Leeds-ből, ahonnan Manchesterbe, Edinburgh-ba, Nottinghamba és Londonba utazott, és továbbra is ezen a nyomon halad tovább.

George Ezra – UK koncertek 2018

30th March – O2 Apollo Manchester*

31st March – Usher Hall Edinburgh*

2nd April – Rock City, Nottingham*

3rd April – O2 Academy, Brixton*

4th April – O2 Academy 1, Birmingham*

17th June – Forest Live, Westonbirt Arboretum

24th June – Forest Live, Dalby Forest

1st July – Forest Live, Cannock Chase Forest*

20th July – Lytham Festival, Lytham St Annes – festival headline performance

21st July – Truck Festival, Oxfordshire – festival headline performance

28th July – Standon Calling, Hertfordshire – festival headline performance

1st August – Sandown Park, Esher

10th August – Custom House Square, Belfast

12th August – Boardmasters, Newquay – festival headline performance

17th August – Newmarket Racecourse

18th August – Don Valley Bowl, Sheffield

8th November – O2 Academy Newcastle*

9th November – Liverpool University*

10th November – Hull Venue*

12th November – Barrowland Ballroom, Glasgow*

13th November – Barrowland Ballroom, Glasgow*

15th November – The SSE Arena Wembley, London

(* = teltház)

 

 

Staying At Tamara’s dallista

Pretty Shining People

Don’t Matter Now

Get Away

Shotgun

Paradise

All My Love

Sugarcoat

Hold My Girl

Saviour (feat. First Aid Kit)

Only A Human

The Beautiful Dream

 

Rendeld elő az albumot az alábbi linken!

George Ezra – Staying At Tamara’s

 

Hozzászólások

Hozzászólás