Justin Timberlake új dalával felfedte közelgő albuma emberközelibb oldalát

Justin Timberlake egy hét múlva érkező, Man of the Woods című albumáról már korábban megismerhettük Pharell Williams produceri munkájának gyümölcsét, az intenzív és disztópikus Supplies-t és a futurisztikus Filthy-t, most pedig végre valóban kóstolót kaphatunk a country melódiák hatását ígérő lemez rusztikus oldalából, az akusztikus gitárban dúskáló Say Something segítségével.

A dal érdekessége, hogy élőben vették fel a La Blogothèque és Arturo Perez Jr. rendezésében. A videó és a hang teljes egészében stúdiós trükközésektől mentes és az ének is a helyszínen rögzített formájában került felhasználásra. A szerzemény producerei Timbaland és Danja voltak. Ez az anyag igazi felüdülés napjaink popsztárjainak agyonszerkesztett tartalmai után.

A videóban a trendi favágó-outfitet viselő Justin egy elhagyatott szoba homályában szorgoskodik a zenei alapok megalkotásán, majd útra indul a komor, ugyanakkor gyönyörű épületben. Nem kell sokat várnunk, hogy felkapja gitárját és miután elhalad a fel-felbukkanó zenészek, bandatagok mellett, találkozzon a dal másik „főszerelőjével”, Chris Stapleton country zenésszel és mennyei jammelésbe kezdjenek. Találkozásuk és a szerzemény csúcspontjának pillanatában a kihalt tér hirtelen megtelik élettel és melegséget árasztó, kórusként funkcionáló közönséggel.

Az album promóvideójából kiderül, hogy a szerzeményekben testet öltött történeteket az énekes fia, felesége, Jessica Biel és Memphis városában gyökerező életútja inspirálta.

A személyes jelleget pedig tovább erősíti az a tény, amit Justin a Beats 1 rádióműsorban fedett fel; az album címét fia neve inspirálta. Egyszer rákeresett az interneten, hogy mi is a Silas név jelentés és a végeredmény az volt, hogy ”Man of the woods”.

A két előadó számára nem ez az első alkalom a közös szereplésre, korábban együtt léptek fel a 2015-ös CMA díjátadó estéjén és a Tennessee’s Pilgrimage Festival színpadán is.

Két nappal a Man of the Woods megjelenését követően, február 4-én a dalok élőben is debütálnak majd a Super Bowl estéjének félidejében, ahol – csakúgy, mint 14 évvel ezelőtt, a felejthetetlen Janet Jackson-incidens idején – Justin Timberlake lesz a sztárvendég.

Rendeld elő a Man of the Woods-t az alábbi linken!

Justin Timberlake – Man of the Woods

Hozzászólások

Hozzászólás