Killswitch Engage bejelentette új albumát Atonement címmel

KILLSWITCH ENGAGE BEJELENTETTE ÚJ ALBUMÁT ATONEMENT CÍMMEL

 AZ ÚJ LEMEZ AUGUSZTUS 16-ÁN A SONY MUSIC ENTERTAINMENT GONDOZÁSÁBAN JELENIK MEG

 AZ “UNLEASHED” MÁR HALLGATHATÓ

 OKTÓBERBEN ÉS NOVEMBERBEN EURÓPAI HEADLINER TURNÉ

  A Grammy-jelölt és aranylemezes nehézsúlyú hard rock zenekar, a Killswitch Engage bejelentette nyolcadik albumát Atonement címmel, mely augusztus 16-án jelenik meg a Sony Music Entertainment gondozásában (kivéve Észak-Amerikában, ahol a Blade Records kiadó által). Az album már előrendelhető itt. A banda már meg is osztotta az első dalt a lemezről, az “Unleashed”-et – nézd meg a számhoz készült vizuált itt. “Az ‘Unleashed’ a felszínre törő belső szenvedélyről és dühről szól,” – nyilatkozott az énekes, Jesse Leach. “Van bennünk valami vadság legbelül, ami gyakran addig szunnyad bennünk míg egy tragikus esemény ki nem váltja, hogy felébredjen. Ez a dal belső ébredésről szól. Úgy érzem képesek voltunk elkapni valamit nyerset és mélyrehatót ebben a dalban és már izgatott vagyok, hogy mindenki hallhassa. Az új lemez, az Atonement egy elmélkedés a kitartásról és a szenvedélyről létezésünk megpróbáltatásain és szenvedésén keresztül.” Egyébként az Atonement betetőzése egy hosszadalmas és turbulens kétéves periódusnak. A KsE 2017 elején vetette fel az album ötletét. A banda külön-külön rögzítette anyagainak tömkelegét mind a keleti, mind a nyugati parton. Azonban a folyamat közepén Leach torkán polip képződött, így operációnak vetette alá magát. A három hónapos intenzív felépülési időszak beszédterápiával, énekterápiával és kiabálás-terápiával ért véget. A zenekar végül előbukkant egy albummal, mely az igazi bizonyítéka kétségtelen örökségüknek, mint az egyik legkitaróbb metálbandának az elmúlt két évtizedből. A kidolgozott borító-illusztrációt az Atonement számára nem más készítette, mint a tehetség Egyesült Királyság-beli művész, Richey Beckett (Metallica, Mastodon) a zenekar saját művészeti kivitelezőjével közösen, Mike D’Antonioval. ATONEMENT SZÁMLISTA:
  1. “Unleashed”
  2. “The Signal Fire” [közr. Howard Jones]
  3. “Us Against the World”
  4. “The Crownless King” [közr. Chuck Billy]
  5. “I Am Broken Too”
  6. “As Sure As the Sun Will Rise”
  7. “Know Your Enemy”
  8. “Take Control”
  9. “Ravenous”
  10. “I Can’t Be the Only One”
  11. “Bite the Hand That Feeds”
A zenekar egyúttal bejelentette ma európai headliner turnéját, mely október 14-én indul az angliai Norwichben és tart egészen November 10-éig, érintve 21 várost, 10 országot 5 héten át. A vendégzenekarokat később jelentik be. Ezt megelőzően a KsE Észak-Amerikában tölti a nyarat egy co-headliner turné keretein belül a Clutch-al.

Hozzászólások

Hozzászólás