Meztelenül vállalják magukat a Little Mix tagjai

LM5” címmel november 16-án jelentette meg ötödik albumát a Little Mix, és a négy csaj még aznap egy meglehetősen provokatív videóval segített rá az új anyag körüli felhajtásra.

A „Strip” dal – amelyben Sharaya J vendégeskedik – már a címével is árulkodó, hiszen a Jesy Nelson, Leigh-Anne Pinnock, Jade Thirlwall és Perrie Edwards alkotta négyes valóban megszabadul a ruháitól az új klipben, ám nem céltalan pucérkodásról van szó: a lányok így szeretnék megmutatni gyengeségeiket a világnak. Erre reflektál a szám szövege is, amelyben arra buzdítják rajongóikat, hogy akkor is fogadják el magukat, ha kicsi a mellük, nagy a fenekük, vagy éppen a bőrszínűk miatt éri őket hátrányos megkülönböztetés.

A klip egyszerre közvetíti az esendőséget és a vidám hangulatot, amivel párhuzamosan a hölgyek elindították a #StripWithLittleMix kampányukat, amelyben arra kérik követőiket a közösségi oldalakon, hogy meséljenek a saját bizonytalanságaikról, és arról, miként segítette a Little Mix őket abban, hogy elfogadják magukat. A videót a népszerű művész, Rankin fényképezte, a lányok pedig nemcsak főszereplőként, de társrendezőként is tündököltek.

A „Strip” dal mellett – többek között – az a „Woman Like Me” nóta is megtalálható az „LM5” albumon, amelynek Nicki Minaj a közreműködője, és amely már 74 millió stream felett jár a Spotify oldalán; de a videója is 58 millió kattintást vonzott szűk egy hónap alatt.

Hallgasd vagy vásárold meg a Little Mix új albumát az alábbi linken: https://strm.hu/little-mix-lm5

Hozzászólások

Hozzászólás

hozzászólás...?

Hozzászólás

lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet sunglass hut Sunglass Hut Online Shop