Jurisits Tamás hazánk egyik kiemelkedő gitáros tehetsége, aki a Kőbányai Zenei Stúdió gitár-tanszakán végzett, majd 2022-ben megnyerte az Új Gitáros tehetségkutatót, amelyre egy saját szerzeménnyel nevezett. Ezt újabb saját dalok és a Jurisits Tamás Group formáció megalapítása követte, mellyel áprilisban egy nagyszerű bemutatkozó koncertet adtak Budapesten az A38 Hajón, majd bekerültek a rangos kolozsvári Jazz in the Park verseny legjobbjai közé, ahonnan Tamás egy „Remarkable Musician” különdíjjal tért haza. Jelenleg debütáló albumának utolsó simításait végzi, szeptembertől pedig Rotterdamban folytatja zenei tanulmányait.
Mesélj kicsit a kezdetekről. Mikor volt az első találkozásod a zenével? Mely művészek, dalok voltak rád a legnagyobb hatással?
Maga a zene már kiskorom óta része volt az életemnek. Az első zenei emlékem körülbelül 3 éves koromra tehető, amikor is a Van Halen Jump videóklipjét néztük otthon. Viszont ehhez képest viszonylag későn, 12 éves korom körül kezdtem el aktívabban foglalkozni vele, mikor megvettem az első elektromos gitáromat. Bár tény, hogy zene tagozatos voltam az általános iskolában, így 6 éves koromtól szolfézs, majd egy évvel később már trombita tanulásra voltam ítélve, de akkoriban az intézményesített klasszikus zenei oktatás ellen komolyan be voltam oltva, így az úgy pergett le rólam, hogy szinte érintetlenül sikerült letennem az alapfokú vizsgát nyolcadikban. De egy fokkal komolyabbra fordítva a szót, én annak a híve vagyok, hogy az ember semmit nem felejt el, így biztosnak gondolom, hogy a tudatalattimba azért beépültek olyan dolgok, amik adnak némi támpontot. Így, mikor később, 16 éves korom körül elkezdett érdekelni a zeneelmélet és a szolfézs, szivacsként kezdtem magamba szívni a tudást, és ez szerencsére továbbra is így van. A mai napig nagyon érdekel és gyorsan tanulok e téren. A már említett Van Halen elég meghatározónak mondható a gyerekkoromból. Ekkoriban főleg rock közeli műfajokra voltam nyitott, így a legtöbb klasszikussal már megbarátkoztam (AC/DC, Deep Purple, Whitesnake, Bon Jovi, Alice Cooper, stb…) Közben azért finomabb zenék is jelen voltak, rengeteg Charlie szólt otthon például. Aztán később kaptam rá minden egyébre, kezdve az alternatív zenétől a fusion-ön keresztül a gipsy jazzig mindent imádtam. Pont nemrégiben olvastam vissza kamaszkori naplóbejegyzéseimet és nagyon jó volt látni, hogy milyen nagy hatással volt rám a zene ebben az időszakban.
2022-ben megnyerted az Új Gitáros tehetségkutatót. Milyen volt belülről az esemény? Mit adott hozzá a karrieredhez ez a verseny?
Maga a verseny egy tök jó élményként maradt meg, mert a legtöbb résztvevő jófej és nyitott volt, így laza, barátságos hangulatban telt. Ezen felül ez volt az első, hogy teljesen egyedül megírt dalt adtam elő. Ráadásul egy meggitározós, instrumentális nótáról van szó, szóval több szempontból is mérföldkő volt ez nekem, és most még nem is a helyezéssel járó dolgokra gondolok. Művészi, önmegvalósítási és karrier szempontból is ugyanezt tudnám elmondani. Egyrészt az azért jó referencia, hogy egy 4 évente megrendezendő gitárversenyen első helyezést érsz el, de nekem inkább művészi, dalszerzői szempontból adott nagyon sokat, hogy elismerést nyertem. Kiadói szerződést kaptam az első lemezemre, és most, hogy a munkálatok végső hajrájában vagyok, elkezdtem érezni, hogy merre akarok tovább indulni. Nekem az egész zene egy tanulási folyamat, amin keresztül nagyon sok más, a saját magam, más emberek és az élet működésével kapcsolatos dolgot ismerek meg. Ebben úgy érzem, hogy a verseny óta turbó sebességre kapcsoltam. Valójában most minden esemény, ami a saját zenekaromhoz köthető, egy újabb mérföldkövet, egy löketet jelent. Rengeteget tanultam az A38 koncertünkből és a Jazz in the Park-ból is.
Van bevált recepted a dalszerzésre?
Jó kérdés. Nem tudok igennel vagy nemmel válaszolni. Talán egy dolgot írnék a receptre. Türelem. Akkor működik az egész, ha megvárod, míg elkezded élvezni a folyamatot, mert anélkül nem nagyon tudsz belekerülni a dalba. Én azt tapasztalom, hogy egyre több időt vesz igénybe minden dal. Nem tudom ez miért van, lehet, hogy fogy az ihlet, de az is lehet, hogy csak egyre inkább ki akarom dolgozni a részleteket. Mindenesetre én nem állok fel úgy egy daltól sem, hogy ne lennék rá büszke, bármennyi időt is vesz az igénybe, hogy eljussak idáig. Az albumon eddig a legtöbb időt a “Knock Knock” című dallal töltöttem el, ami az egyetlen énekes nóta a lemezen. Nem tudok pontosat mondani, de rengeteg idő volt, mire oda eljutott, hogy elégedett legyek vele. Sok módszer van, amikkel szoktam dolgozni. Van, hogy egy akusztikus gitárral és énekelve találom ki az egészet, van, hogy az ellenkezője: minden hangszínt bevetek, mire elkezdek inspirálódni. Olyan is van, hogy nagyon minimál a végleges hangszerelés és olyan is, hogy széthangszerelem. Próbálkoztam már elvonulással is, az is jól tud működni, de, ha erre nincs idő, akkor otthon, a hétköznapok teendői mellett végzem a melót.
Ha bárkit választhatnál, melyik művésszel dolgoznál együtt egy közös dalon, és miért pont vele?
Szerintem Jacob Collierrel, a Snarky Puppy-val,vagy a magyar nagyok közül Borlai Gergővel, mert valószínűleg tőlük tudnék legtöbbet tanulni, és ők a leginkább up-to-date-ek a szakmában.
Az eddig kiadott szerzeményeid közül melyik áll legközelebb a szívedhez? Mi a dal története?
A 3 eddig kiadott nóta közül az “If I Stay” az, ami számomra egy mélyebb jelentéssel bír. Másfél évvel ezelőtt vesztettem el a nagymamát. Mielőtt elment, volt alkalmam elköszönni tőle, amit egy hatalmas ajándéknak tartok az élettől. Azt mondta nekem, hogy gondoljak majd rá, mikor zenélek, így amikor elkezdtem írni ezt a dalt, eszembe jutott ez az emlék, és ebben a hangulatban dolgoztam. Számomra egy nagyon kedves, de fájdalommal teli dal lett belőle, amit művészi szempontból is sikernek értékelek, mert magam számára érthetően megjelenítettem benne az érzéseimet zenei frázisokkal.
A legtöbb dalod instrumentális. Nem érzed úgy, hogy az ének nélküli dalokkal nehezebb megfogni az embereket, rajongókat?
Dehogynem. Nagyon is nehéz, mert az instrumentális zenére leginkább zenészek vevők, és ma már nagyon komoly technikai tudás kell ahhoz, hogy ők is felfigyeljenek, de persze ez nem elég, innovatívnak, egyéniségnek és játékosnak is kell közben lenni. Gyakorlatilag a legnehezebb utat választottam, ez tény, de az eddigi visszajelzések elég jók. Nem tudom, hova fog kilyukadni, de nem arra számítok, hogy ez egy gyors sikerű dolog lesz, valószínűleg komoly erőfeszítéseket és évek munkáját kell belerakni ahhoz, hogy megtérüljön.
A Jurisits Tamás Group formációval elég jól belekezdtetek a koncertezésbe, hiszen először Budapesten, az A38 Hajón léptetek fel, majd Kolozsváron a Jazz in the Park verseny keretein belül adtatok koncertet. Mesélj ezekről az eseményekről, élményekről.
Alapvetően nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen nívós helyeken debütálhattunk, és ahogy már említettem, elég tanulságos volt mindkét esemény. Amíg egy zenekar nem ad élő koncertet, valójában nem derül ki, hogy hol tartanak. Ez alatt a zenei felkészültség mellett a szervezhetőségre, zenén kívüli együttműködési készségre is gondolok. Nálunk minden szemponthoz sorolható lenne pozitívum és negatívum egyaránt. Például a szervezés rám eső része sajnos minden egyes alkalommal egy agyrém, ezt el kellett fogadnom, de legalább szokom a vezetői szerepet. Az A38 koncertünkön nagyjából mindent bevetettünk, amit egy zenekarnak kell, ha aktívan koncertezni kezd. Így legyártottuk a saját merchünket, a ledfal grafikával együtt, hirdettük az eseményt, kitaláltuk az arculatot, stb… Ezek olyan dolgok, amiket gyakran évek alatt tudnak csak összehozni zenekarok, úgyhogy ez egy komoly gyorstalpaló volt, amiben óriási segítséget nyújtott a Hear Hungary. Ezen az estén ráadásul két közegben próbálhattuk ki magunkat, mert a headliner, Tarány Tomi kísérőzenekaraként is funkcionáltunk egyben, úgyhogy elég komoly zenei megmérettetésnek voltunk kitéve. A koncertünkre egyébként egészen sokan eljöttek, akik induló zenekarként elsősorban ismerősök voltak, de jó hangulatú buli volt, nem mellesleg a frontember szerepet is itt próbálhattam ki először. A kolozsvári jazz verseny megint más tészta volt. Egyrészről kipróbálhattuk magunkat nemzetközi közegben is és miután egy “Remarkable Musician” díjjal tértem haza, úgy gondolom, hogy megálltuk a helyünket. Egyébként én belülről sokkal jobbnak éreztem ezt a koncertet, jobban el tudtam engedni magam és kiforrottabb produkció voltunk. Social network szempontból is nagyon jó lehetőség volt, és nagyjából képbe kerültünk azzal, mi most a trendi, milyen irányba tart a zene.
A dalszerzés és koncertek mellett a tanulással sem álltál le, hiszen korábban sikeres vizsgát tettél a Kőbányai Zenei Stúdióban, most pedig már Hollandiába tartasz. Mik a jövőbeli terveid?
Igen, szeptembertől már Rotterdamban fogom élni mindennapjaimat, mert az ottani Codarts egyetemre nyertem felvételt. Ez egy 4 éves képzés, de kizártnak tartom, hogy utána alábbhagyok a gitártanulással. Valószínűleg intézményes keretek között már nem fogok újabb dologba belefogni, de még sok dolog van a bakancslistámon. A producerkedés, hangszerelés, keverés témakör is elég izginek bizonyul, úgyhogy például ezen a téren mindenképp szeretném magam továbbképezni. Bár már sok időt fektettem a zenébe, még azért eléggé az utam elején vagyok, így fontosnak tartom, hogy az eddig tanultakra tovább építsek. Egyébként sosem voltam jazzista, de jazz-gitár szakra jelentkeztem, mert szerintem ezen a zenén keresztül lehet a leginkább megszívni magad ötletekkel, tudással. Valójában valami popzenész szerűségnek érzem magam, és most úgy látom, hogy az lesz a későbbiekben a célom, hogy minőségi popzenét gyártsak, amibe a más-más műfajokból eltanult elemeket építem be.
