A szeghalmi Mudfield zenekar
2018. január 30.

Mudfield, a Sárrét titka avagy az év rockzenei felfedezettjei

3336 megtekintés

A szeghalmi Mudfield zenekar olyan meglepetést okozott szakmai körökben 2017 decemberében Nem kell című dalával és videoklipjével, mely miatt sok szakember az év felfedezettjének tekinti a zenekart. A dalhoz készített videoklip is jól tükrözi a Mudfield tagjainak kötődését a szülőföldhöz, szűkebb környezetükhoz, a Sárréthez és az ott élő emberekhez.

A Mudfieldet alkotó öt fiatalembert (Kovácsovics Máté – ének, Szabó Dezső – basszusgitár, Feke István – gitár, Szegedi Marci – gitár, Balázs Loránd – dob) a Nem kell elkészítéséhez vezető útról, hatásaikról, céljaikról faggattuk.

Mikorra datáljátok a Mudfield zenekar időszámításának kezdetét?

Máté: Hivatalosan 2016 májusa óta létezünk, ekkor adtuk ki az I Will Be nevet viselő bemutatkozó EP-t.

Hogyan alakult ki a Mudfield mai felállása? Ki mikor ismerkedett meg a többiekkel?

Máté: Régre visszanyúl a dolog, mindannyian egy környéken nőttünk fel, sárrétiek vagyunk, mióta az eszünket tudjuk, ismerjük egymást. 2012-ben kezdtük el a Nightrain zenekart, akkor voltunk Isivel és Zolival – az első basszerosunkkal – 16 évesek. Évek óta ismertük Lorándot, tudtuk, hogy dobol; vele úgy éreztük, hogy négyen már elegen is vagyunk. Az első buli után csapódott hozzánk Marci, így lettünk öten. A Nightrain idővel halott ügy lett, viszont a Mudfieldet szintén ebben a felállásban kezdtük el. Sajnos Hangya Zoli nem tudta a koncerteket vállalni az EP felvétele után, így jött képbe basszusgitárra Szabó Dezső, akivel már sokéves barátságot tápláltunk akkor is.
Dezső: Mint Máté említette, én  nem sokkal az EP után csatlakoztam a zenekarhoz, eleinte beugrósként. Később – miután már gyanús volt, hogy fél éve zenélünk – állandó taggá fogadtak a srácok. Szerencsére nem voltunk idegenek egymásnak, mivel a korábbi zenekarommal sok bulit toltunk le közösen, s ott segítettük egymást, ahol tudtuk. Régi barátság ez. Mátéval még régebben próbálkoztunk egy zenekarral, de az elég hamar zátonyra futott.
Marci: Mátét és Dezsőt már jóval azelőtt ismertem, hogy az együttes létrejött volna, mivel mindhármunkat Kincses Pista tanított. Bár akkoriban csak látásból ismertem a srácokat, ez 2012 tavaszán megváltozott, mikor elkezdtünk közösen zenélni.

Mennyiben volt más a Nightrain a Mudfieldhez képest? Miért változtattatok nevet?

Máté: Nagyon fiatalon kezdtük el a Nightrain-t, és totál más világ volt. Javarészt feldolgozásokat játszottunk – egyébként elég gázul -, idővel pedig a saját dalaink meg már teljesen más irányt képviseltek, mint amit a Nightrain addig. Sok gondolkodás után magunk mögött hagytuk ennek a zenekarnak a világát, és felépítettük a jóval érettebb Mudfieldet. Alapból már a név is komolyabb, hűen tükrözi a szülőföldünket, a Sárrétet.

Az elején több volt az angol szövegű dalotok, az új dalok viszont kivétel nélkül magyar nyelven készülnek. Mi vezetett ehhez a váltáshoz?

Máté: Amiket én az első EP idejében megéltem, azt jobbnak éreztem angolul megfogalmazni, a fülbemászóbb dalokat pedig magyarul. Persze utólag rájöttem, hogy ilyen friss zenekarként nem feltétlen muszáj magunkra erőltetni az angolt, főleg annak tudatában, hogy itt vidéken egy szavunkat sem értették. Ráadásul az sem mellékes, hogy magyar nyelven ezek a dalok őrült módon bemásznak az ember fejébe. Csodás nyelvünk van, büszke vagyok rá, hogy magyarul írhatom meg a szövegeimet.

Mit szerettek jobban: koncertezni vagy stúdióban dolgozni?

Máté: Imádom a stúdiózást, amikor minden apró dologra nagy hangsúly van fektetve, de ha választani kéne, akkor a koncertet mondanám. Szeretem a légkörét, kíváncsi vagyok a határaimra, de legfőképp a közönség határaira.
Dezső: Nem tudom. Mindkettőt szeretem. A stúdiózás számomra nagy élmény. Amikor – mondhatni összezárva – mind igyekszünk a maximumot kihozni az adott számból. Olyan, mintha kissé külső hallgatóként élném meg: bennem ott tudatosul, hogy mennyire szól jól, amit alkottunk. A koncertek is hatalmas élmények. Látni, ahogyan az emberek átérzik, amit alkottál, és magukénak tudhatják azt. Ha már egy embernek maradandót tudunk adni, akkor már megérte.
Loránd: Habár a stúdiózást is szeretem, és nagy élmény volt az eddigi összes stúdióban töltött alkalmunk, inkább a koncertezést mondanám. A koncertek hangulata mindig más és más, nem létezik két egyforma fellépés. Újra és újra teljesíteni, az elejétől a végéig folyamatosan koncentrálni kell, és ezt én jobban kedvelem. Plusz szemtől szemben látjuk a közönség reakcióit, ami szintén nagyon fontos ebben a műfajban.
Marci: Egyaránt szeretem mind a kettőt. Stúdióban van az embernek lehetősége többször nekiugrani a dolgoknak, finomítani, minél tökéletesebben feljátszani a sávokat. Eszméletlen érzés, ahogy összeáll egy szám a stúdióban, nagyon más a hatása, ha az ember nem játssza, hanem külső szemlélőként hallgatja. Másfelől ott van a koncertezés, ahol én igazán elememben vagyok. Már kölyökként, mikor először fogtam hangszert a kezembe, az volt minden vágyam, hogy másoknak, ne csak magamnak zenéljek.
Isi: Én is nagyon imádom a stúdióban hallani a kialakult számokat, és már azon gondolkodni, milyen király lesz élőben játszani, és látni, ahogy a közönség velünk együtt tombol és énekli a dalokat.

Kinek, minek a hatására kezdtetek el zenélni? Miért az adott hangszernél kötöttetek ki? Van-e más területe a muzsikálásnak, ami érdekel, vonz titeket?

Máté: Én először gitároztam, a tanárom, Kincses Pista bá’ volt a legnagyobb példaképem. Aztán kerestem a kihívást, és maradtam az éneknél. Szívesen kipróbálnám a stúdiózás részét a dolognak, amikor te felelsz egy komplett szám hangzásáért, minőségéért, de ahhoz még észhez kéne térnem.
Dezső: Anyukám mindig is nagy rockzene kedvelő volt. Kazettán és bakeliten hallgattam a magyar és külföldi előadókat, és ez indított el bennem valamit gyerekként. Leginkább a gitárokban éreztem azt a valami pluszt, ami megfogott. Pár évig mondogattam, hogy szeretnék megtanulni gitározni, s egy karácsonyi estén meg is kaptam az első klasszikus gitáromat, amelyen a mai napig írok dalokat. Több mint fél évig bohóckodtam rajta. Már akkor elkezdtem írni saját dalokat, s egyre motiváltabb lettem ezáltal, hogy meg is tanuljak bánni a hangszerrel. Így valamivel több mint fél évre rá, sikeresen beiratkoztam Kincses Pista bá’ zenetanárhoz, aki szintén példaképpé vált. Az első órámon eljátszottam neki, amit mutatott, és nem akarta elhinni, hogy nem tanultam még soha gitározni. Ez volt számomra a folytatáshoz a következő motiváció. A legnagyobb húzóerő mégis az édesapámnak tett ígéretem volt, mely egyben az álmom is: hogy nagy zenész legyek. Ez az ígéret és álom az életem végéig kísérni fog. A basszusgitár csak azóta van aktívan képben nálam, amióta zenélek a srácokkal. Igazából nem ódzkodom egy hangszertől sem, de gitározni tudok leginkább. Ha kell dobolok is (bár nem nagyon tudok), valamint a mikrofon előtt is elboldogulok. Szeretek fával dolgozni (asztalos a szakmám), valamint minden érdekel, ami kreatív, és minden, ami zenéhez köthető.
Loránd: Mivel édesapám nagy rockzene-rajongó, már nagyon fiatalon sokat hallgattam az ő különféle albumait, ezért mire iskolás lettem, már elég sok mindent ismertem és erősen körvonalazódott, hogy érdekel a zene. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy én is szeretnék játszani valamilyen hangszeren, így elkezdtem Kincses Pista bá’ jóvoltából dobolni tanulni. De hogy miért pont a dob, azt nem tudom igazából – szimplán tetszett, hogy nagy, hangos és látványos. Egyébként minden érdekel és vonz, ami a zenével kapcsolatos, legyen szó bármilyen hangszerről, hangmérnöki munkáról, zeneelméletről, zenetörténelemről, bármilyen műfajról és szubkultúráról, de sajnos egyikhez sem értek annyira, mint szeretnék, haha.
Marci: Mindig is éreztem magamban muzikalitást, és mikor adódott egy lehetőség, hogy beiratkozzak Kincses Pista bá’-hoz zenesuliba, onnan nem is volt megállás. Első perctől tudatosan nyúltam a gitárhoz – valahogy azt éreztem magamhoz a legközelebb. A zenélés mellett érdekel a fotózás, annak is inkább a természeti része: nővérem foglalkozik ezzel amatőr szinten (eszméletlen képeket készítve), valószínűleg innen érzek én is affinitást a kattintgatáshoz.
Isi: A szüleim rengeteg koncertre elvittek már egészen fiatal koromtól kezdve. Főleg a hazai rock meghatározó zenekarainak fellépéseire, például: P.Mobil, Deák Bill Gyula, Pokolgép, Tankcsapda. Imádtam ezeknek a koncerteknek a hangulatát. 12 éves voltam, amikor megbeszéltük édesapámmal, hogy bemegyünk Békéscsabára, és veszünk egy akusztikus gitárt. Ő fiatal, kamionos korszakában sokat tépte a húrokat, úgyhogy tőle tanultam meg az alap akkordokat. Rá 1-2 hónapra el is kezdtem gitártanárhoz járni, hogy komolyabban megismerkedjek a hangszerrel.

Többen is említettétek Kincses Pista bá’-t. Kérlek, meséljetek még róla!

Máté: Nála tanult mindenki ezen a környéken zenélni. Én 8 éves koromban kezdtem el járni hozzá, fergeteges órák voltak azok. Zenekari próbák és fellépések voltak minden félévben, rengeteg zenész kölyök volt akkoriban, Pista bá’ egyszerre tanított gitárt, basszusgitárt és dobot is az elmélet mellé. Hatalmas zenész és forma, példakép az összes tanítványának.

A három kedvenc dalod?

Máté: Áh, én erre nem tudok válaszolni. Beerseewalk – Pénzes tuti benne van. Legyen egy Ignite – Falu, meg egy Soundgarden – Black Hole Sun.
Dezső: Minden ami a kezem alól kikerül és új, az a kedvenc. Három számot megnevezni kevés, de talán a Limp Bizkit – The Truth, The White Stripes – Icky Thump, Slipknot – Skeptic, ami kedvencnek mondható. De minden műfajból vannak kedvenceim, nagyon szeretem például a komolyzenét is.
Loránd: Nagyon nehéz erre válaszolni, rengeteg dalt fel tudnék sorolni, de talán a legmeghatározóbbak: Led Zeppelin – Achilles Last Stand, Black Sabbath – Symptom Of The Universe és Pearl Jam – Alive.
Marci: Összeszámolni is nehéz lenne a kedvenceket, talán kimondottan kedvenc nincs is. De a három legmeghatározóbb közé sorolnám: Black Sabbath – Heaven and Hell / Pantera – I’m Broken / Attila Vörös / S.O.W. – The Blindfold.
Isi: Nehezen tudnék választani én is, nem igazán van olyan műfaj, amit ne tudnék meghallgatni. De legyen mondjuk a  System Of A Down – Chop Suey, Slipknot – Before I Forget, Killswitch Engage – My Curse hármas.

A három kedvenc albumod?

Máté: Nirvana – Nevermind, Rage Against the Machine – Rage Against The Machine, Slipknot – Slipknot.
Dezső: Úgyszint rengeteg kedvenc van, de az Alvin és a Mókusok – Mi ilyenkor szoktunk sírni, August Burns Red – Constellations, Limp Bizkit – The Unquestionable Truth (Part 1) kifejezetten nagy kedvenceim.
Loránd: Mivel eléggé mindenevő vagyok zenei téren, és általában inkább albumokat hallgatok, mint csak dalokat, szintén nagyon sok jelölt van. De azok, amiket bármikor meg tudok hallgatni az elejétől a végéig: Mastodon – Leviathan, Tool – Ænima, Subscribe – Stuck Progress To Moon.
Marci: Guns ‘N’ Roses – Appetite For Destruction / John Mayer – Continuum / Pantera – Far Beyond Driven.
Isi: Én inkább külön válogatom össze a dalokat, amiket hallgatok, de ha választani kell: System of a Down – Toxicity; Tankcsapda – Élni vagy égni;

Hogyan születik meg egy dal?

Máté: Ha van valakinek valami témája, akkor megnézzük, mit tudunk belőle kihozni. Demokrácia van, mindenki építi a vázat egy kicsit, ha tudja, aztán a végén rádobom a szöveget.
Dezső: Nekem nagyon sokat pörögnek témák a fejemben. Ha éppen dolgozom, vezetek, sétálok, vagy bármi mást csinálok. Kissé fura is, hogy megállás nélkül járnak a fejemben a dallamok. Ezeket ha hazaérek, s addig nem felejtem el, akkor azonnal átültetem gitárra, és tovább alkotom a dalt.
Marci: Én egy szám megírásával mindig megszenvedek, rengeteg mindent bele akarok zsúfolni, túltelített lesz, aminek a vége már katyvasz, ezért én inkább csak díszítem, kiegészítem a többiek ötleteit.

Sokan az év felfedezettjének tartják a Mudfieldet a Nem kell című dal miatt. Éreztétek, hogy különleges dal születik, amikor csináltátok?

Máté: Amikor Dezső hozta próbára a riffet, tudtam, hogy jó dal lesz belőle. Először olyasmire gondoltam, hogy a szöveget úgy kellene megírnom, hogy erre a számra verekedjenek az emberek, meg hasonlók, de végül megnyugodtam. Különleges dal, egy különleges témáról.
Dezső: Minden témából igyekszem a maximumot kihozni, de közösen tudunk csak olyat alkotni, ami igazán jó. Míg a többiek nem nyúltak bele, csak gondoltam, hogy ez jó dal lehet majd. Amikor Máté a végén megkoronázta a szöveggel, akkor kezdtem érezni, hogy itt valami különleges születik. De bennem az van, hogy tudunk mi ennél jobbat is alkotni még.
Marci: Bennem is a stúdióban tudatosult, hogy mennyire el lett találva ez a szám, ahogy kiegészíti egymást a zene és Máté szövege, egybefonva ezzel a tökös, “sárréti metál” hangzással.

A Nem kell szövege egészen különlegesre sikerült. Árad belőle a környezetetek, Szeghalom, a Sárrét szeretete. Honnan jött ez a szöveg?

Máté: Ezek csak őszinte szavak a szülőföldünkről. Elegem van azokból, akik lenézik a vidéket, akik a vidéki embert alacsonyrendűbbnek gondolják. Eddig is, és ezután is kiállok ezért a környékért, mert ez az otthonom.

Kérlek meséljetek a klip készítéséről! Honnan jött a bmx-es ötlet?

Máté: Pozojevich Miklós barátunk vállalta a videó elkészítését. A két része a klipnek (zenélés, bmx) egy-egy napot vett igénybe. A dal a vidék szeretete mellett arról szól, hogy sajnos a mi környékünkön nehéz egyről a kettőre jutnunk, de mégsem adjuk fel ezt a küzdelmet. Egyből eszünkbe jutott ennek kapcsán a zene mellett az extrémsport is – Szeghalmon rengeteg kiváló biciklis volt és van, csak gyakorlópálya és támogatás hiányában nem tudják profi szinten művelni ezt a sportot. Boruzs Dániel barátunkat felkértük, hogy biciklizzen a videóban, így nagyon jó körítést tudtunk csinálni a nótához: próbálkozik az adott lehetőségekhez mérten, de nem nagyon sikerül kihoznia azt, amit szeretne, ám mégsem megy el a szülőföldjéről, itt érzi jól magát, ez az otthona, itt fog küzdeni a céljaiért.

A stúdiófelvételeket hol készítitek?

Máté: Már két éve minden felvételünket Gyulán, a No Silence Studio-ban készítjük el Simon Istvánnál. Egy rossz szavunk sem lehet rá, országos szinten profi munkát végez, bátran tudom ajánlani minden zenekarnak, akik stúdiófelvételt szeretnének készíteni.

A Mudfield mellett ki mivel foglalkozik a zenekarban?

Máté: Én most végzek a Debreceni Egyetem filozófia szakán, a zenélés mellett pedig az otthoni törzshelyünkön, a Stone Clubban pultozok.
Dezső: Szakmáimhoz nem köthetően, operatőr és vágó, olykor narrátor pozícióban dolgozom, a helyi Körös – Sárrét Televíziónál. Szeretem, mert kreatívnak, leleményesnek és figyelmesnek kell lenni.
Loránd: Én is a Debreceni Egyetemen tanulok, szociológia szakon, most vagyok harmadéves. Ha minden szerencsésen alakul, nyáron végzek az alapképzéssel.
Marci: A Henkel körösladányi gyárában dolgozok a logisztikai részlegen.
Isi: Én most februárban végzek a Debreceni Egyetem műszaki karán, utána édesapám személyszállító vállalkozásában kezdek el dolgozni.

Köszönjük a beszélgetést! Hamarosan folytatjuk.

Mudfield a Facebookon: https://www.facebook.com/mudfield/
Mudfield a Spotify-on: http://bit.ly/Mudfield

Hozzászólások

Hozzászólás

lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher lunette de soleil ray ban ray ban pas cher occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet occhiali da sole ray ban outlet louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin pas cher louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet louboutin outlet air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max pas cher air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet air max outlet sunglass hut Sunglass Hut Online Shop