Megérkezett az Måneskin vadonatúj ”Mammamia” című slágere

A nyáron megjelent „I Wanna Be Your Slave” és a „Beggin” című világslágerei után az energikus olasz rockbanda, a Måneskin újabb dallal érkezett, mely a „Mammamia” címet kapta. A dal producerei a zenekar és Fabrizio Ferraguzzo voltak, és ahogy eddig is, a dalt élőben vették fel, a nyers és energetikus hangzás megtartása érdekében.

Amellett, hogy a dal ütemes rock stílusú, erőteljes basszus és ritmusos dob alapaljával dance és klub hangulatot is ötvöz magában. A dalszövegben először vehetjük észre a zenekar irónikus arcát, mivel a sorok arról szólnak, hogy mit gondolhatnak a viselkedésünkről, miközben a szándékaink és gondolataink teljesen mások, mint azt mutatjuk.

A jól megérdemelt Euróvízió győzelme után a Måneskin 23 platina és 5 arany minősítésnél tart Olaszországban, egyre több hírnevet és rajongót szerezve magának napról napra világszerte. Nyáron Európa legnagyobb fesztiváljain és rendezvényhelyszínein léptek fel, számos teltházas koncerttel. A 2022-es „Loud Kids On Tour” elnevezésű koncertsorozat során hazánkban is fellépnek. A zenekar hatalmas sikerét jól mutatja, hogy az egész tavaszi turné összes állomása  néhány nap alatt elővételben teltházas lett.

A Måneskin „Mammamia” című dala minden digitális platformon elérhető.

Hozzászólások

Hozzászólás

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.