Nomad: Vissza a végállomásra. Keytracks/Hear Hungary 2018
Az igaz szerelem sohasem múlik. Legfeljebb megpihen, szunnyad, hogy aztán még hevesebben törjön elő. Valahogy így vagyok a Nomad munkásságával. A Hotel Polimer időszakának aktív zenehallgatását, koncertlátogatását, sőt, két koncertbeszámoló megírását követően kicsit mellékvágányra kerültek. Mindenféle valós ok nélkül, alkalmasint hiányuk elő-előtörésével… Az elmaradt közös utazásokat most a Vissza a végállomásra dupla album feledteti. Tiszteletreméltó kiadói törekvés, s értő szerkesztés, hogy évtizedes munkásságuknak ezzel a koncertalbummal állítanak örök emléket. A szerelem oltárát hangjegyekből kifaragva. Címében és villamos-dizájnjában visszautalva a legelső, 2007-es albumra, tartalmában felölelve a további két (és fél) lemez anyagát. Első blikkre nem csalatkoztam. A hangzás továbbra is jóval a magyar átlag-rock feletti. Megdörren a cucc, „odabasz”, hogy a klasszikus kiszólást idézzem. Számomra egyedül a dobsound tűnik kissé haloványnak. Juhász Marci hangja együtt fejlődött a csapattal, sokat változott, s érettebb: továbbra is szemtelen fiatalsága miatt bátran fogalmazhatom, hogy FELNŐTT lett. Jánosi Cicó változatlanul a középgeneráció egyik legkarakteresebb magyar gitárosa. Modern és tradicionális egy személyben. Nagy Levi nemcsak ízig-vérig rocker, azon bőgősök köze tartozik, kiket a szaklapok szavazásain a hozzáértők is értékelni szoktak, mint ZENÉSZT, mert nemcsak alapoz, hanem JÁTSZIK. Mihalik Ábel pedig az elmúlt időszak dobos mizériájának tökéletes megoldását jelenti, a hírek szerint nemcsak emberileg, többdimenziós játékát hallgatva egyaránt. A szövegek pedig ihletettek, a teljes magyar rocktörténet szintjen is értékelhetőek.
De jelezzünk, s szálljunk le az egyes villamos-megállókban…
Az Igazak álma in medias res kezdésében a srácok nem elégszenek meg a stúdiófelvétel hangra pontos interpretációjával. Hangszeres megoldásaiban a Nomad-családfa gyökere, a The Bedlam grunge-dzsa (szó szerint) vastagon benne van. Az Ajtó a Mennybe benyitásnál nemcsak gitárt, érzelmi húrokat is penget Cicó. Marci a legtisztább hangokból a death metal hörgésig bizonyítja sokszínűségét – a számomra talán legkedvesebb Nomad dalban. Az utolsó stúdióalbumról A szerelem ilyen kezdeti taktusainak gitárjával, majd Levi basszusának főszereplésével, akár egy klasszikus The Cult nóta is lehetne. S a fülbemászó, fájdalmasan érzelmes refrén igazi védjegy. Ahogy a Kimondhatatlan, a közönség énekeltető klasszikus. A Márványmenyasszony jegyese, Az utolsó katona lendületes, klasszikus magyar hard rock; amit a blues-os Minden történet követ, mely időben párhuzamosan a HBB-nek vált volna becsületére. Az Oly csendes RHCP-ös funk rockkal operál, melyben remekül tetten érhető a ritmusszekció kvalitása, fogós refrénnel megtámogatva.
A Flashback bazár ellenben vontatottan közepes. A Csak egy függöny funkys groove-ja, az Egy ember a világgal szemben és a legjellegtelenebb Hova mehetnék? melankóliájával a korai Nomadot, a kezdeti, stílusában közel sem kiforrott, ugyanakkor a későbbi irányt sejtető alkotások. A dob–basszus együttjátszása, valamint Cicó klasszik-rock gitármenetei már ezekben a nótákban sem hibáznak, kellően meggyőzőek. A 35 akusztikus részeit kiegészítő hangszeres megoldások útólag a 70–80-as évek fordulójának magyar rockzenei megoldásait idézi, már nyitó hangja is a Piramis koncerthangulatát képezi le. Mindezt játékos GNR utalások, s Marci apró trükkjei fűszerezik. Egyben ez a nóta lett zeneileg és promóban is az összekötő kapocs a 2004-es kezdet, s a 2015-ös felfutás között. Nem véletlen, hogy az első CD zárótételévé avanzsált.
A villamos a végállomásra ért. Az (oda)utazás végén bizton állíthatom, hogy a szerelem (s a rock) örök és elpusztíthatatlan. De a járgány holnap újra csilingel és új menetrendje szerint indul, a frissen fektetett vágányon.
Vártam is, már az első megállóban…
A 2. CD egyazon gondolati síkon, s a Hotel Polimer egyik karakteres nótájával, a Mammonországgal indul. Marci a legtisztább hangok és az őrült metal torok kettősséget hozza le. Az utolsó albumról a Bárcsak itt lennel érzelmes sodrása a legszebb Nomad hagyományokat követi. A Húzz fel magadhoz mintha ugyanennek a „B oldala” lenne, szólójában Cicó taníthatatlan gitártónusával. A címadó Márványmenyasszonyt meg tuti elvenném, de még a vadházasságot is bevállalnám… Az Ez az a napot a P. Mobilt megidéző felvezetés, majd a Slamó-féle, EDDA-ra emlékeztető jellegzetes gitárkiállás igazi magyar rockklasszikussá teszi, zárásában kegyetlenül bedurvulva. A Sajnálom esetén most is csak sajnálni tudom, hogy A dal számára „kevés” volt ez a remekmű, itt remek előadásban. A tenger meséit Neptun ereje járja át, élőben sokszor hallottam, de ilyen már-már black metalba torkolló brutalitással sohasem. Bejön. A Boldogság felügyelőt ezúttal én hallgattam ki – akarom mondani, meg –, s az inspekció igen pozitív eredménnyel zárult. Enyhén szólva. Az Engedd, hogy még egyszer minőségi közönségszórakoztató örömzenével zárja a bulit, Cicó még a Kiss I was Made for Loving you klasszikusának főtémáját is elprüntyögi.
Vissza akarok menni a Végállomásra! Most!
Szerző: Rezsabek Nándor
Hallgasd vagy vásárold meg az albumot az alábbi linkre kattintva!
