The post Andrew Wyatt – The Last Showgirl (Original Motion Picture Soundtrack) appeared first on STRM.hu.

The post Pharrell Williams & Miley Cyrus – Doctor (Work It Out) appeared first on STRM.hu.

The post Pharrell Williams & Miley Cyrus – Doctor (Work It Out) appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – Used To Be Young interjú appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – Used To Be Young appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – Used To Be Young appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – Jaded appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – River appeared first on STRM.hu.

The post Miley Cyrus – Endless Summer Vacation appeared first on STRM.hu.

Kevés érdekesebb figura létezik a jelenlegi popban, mint Miley Cyrus. A tündibündi tinisztárból lett botrányhősnek és mögötte álló csapatának nem kevés izzadtságot kellett letörölnie a homlokáról, hogy végre irányba fordíthassa az énekesnőt, és ne arról beszéljen mindenki vele kapcsolatban, hogy éppen mit talált ki a nép sokkolására, és már megint miért a meztelenség az. Persze különösebben nem sokkoló a történet, ha a nagy képet nézzük, hiszen senki sem éli túl sérülés nélkül az ekkora mértékű tinisztárságot, főként azt, ha mások mondják meg, ki is leszel valójában, te pedig olyan távol esel ettől a rózsaszín ködben úszó képtől, amennyire csak lehet. Miley sosem volt igazán jókislány, de annak kellett látnunk, így különösen meglepő volt a kontraszt, amikor már nem foglalkozott a róla alkotott képpel, mivel az lehetett, aki valójában szeretett volna lenni.

De a sorozatos meztelenkedés és a filmes karrierjében bukdácsolás megint elvonta a figyelmet arról, hogy közben Miley-nak olyan a hangja, amitől kisüt a nap, és ami meglepő módon nem csak a popzenéhez illik. Miközben mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy ne az egykori Hannah Montanaként hivatkozzanak rá, hanem egy érvényes popzenei karriert lobogtathasson mindenki szeme előtt, annak ellenére, hogy érvényes popzenei karrierje már volt, egyszerűen nem találta az útját. Vagy legalábbis azt, amiben jól érzi magát.

Alig töltötte be a 17-et, amikor már önéletrajzi könyvvel jött ki Miles To Go címmel, amiből nem túl meglepő módon nem derült ki tulajdonképpen semmi igazán érdekes sem róla, de hát ilyen az, ha az ember még csak 17 éves, és ha egy olyan cég áll mögötte, mint a Disney. A könyv persze így is több kiadást élt meg, és vitték, mint a cukrot, de aki még ebben az évben, azaz 2009-ben, arra tett volna nagy téteket, hogy ebből a lányból még egy olyan előadó lesz, aki bő 10 évvel később már legendákkal lép fel, és olyan zenekarokkal énekel, mint a Def Leppard, ahonnan nem hogy nem lóg ki, de tökéletesen kiegészíti a képet és a hangot, az most azonnal kezdjen lottózni.

Miley sztorijában az a szép, hogy igazából már jó ideje azt teszi, amihez kedve van, mégis az az ember érzése, hogy csak az utóbbi években kezd arra fordulni, ami igazán jól áll neki, és most talál olyan együttműködőket maga mellé, akik között igazán önmaga lehet. Mert hiába volt mindent vivő sláger a Wrecking Ball, amikor meghallod Miley-t Blondie-t, Metallicát, Led Zeppelint vagy akár Pink Floydot énekelni, esetleg amikor besasszézik mellé a színpadra Joan Jett vagy Billy Idol, akkor döbbensz rá, hogy ebben a lányban még rengeteg kiaknázatlan lehetőség és még több energia van, mint amennyit eddig bárki hitt róla.

Hogy a most megjelent Endless Summer Vacation kiaknázza ezeket az energiákat, ahhoz vissza kell ugranunk az időben egy picit, nem túl messzire, csak 2020-ra, amikor kijött a Plastic Hearts-lemez, és vele együtt a Midnight Sky, amire még az is felkapta a fejét, aki hallani sem akart Miley Cyrusról, vagy soha nem múló, fájdalmas emlékként élt benne a Hannah Montana-széria. Egészen odáig még kereste az útját, hiába hozott ki közös lemezt Flaming Lipsszel, hiába volt egyfajta megújulás számára a folkos-countrys Younger Now album, a Plastic Heartson érezte úgy az ember először, hogy végre magára talált. Nem véletlenül, maga Miley is azt nyilatkozta, hogy nem érezte túl komfortosan magán a 2017-es album készítése közben, és ez meg is hallatszik rajta. De aztán megtalálta a helyes irányt a Plastic Heartsszal, már csak annyi kellett, hogy ne veszítse el. Nem vesztette el, de kicsit megint eltekerte a kormányt, és átpozícionálta az energiáit.

Az Endless Summer Vacation ugyanis megint valami más, de annyira azért nem, hogy elforduljon tőle, aki a 2020-as lemezével szerette meg igazán. Kicsit erősebben réved a múltba, hogy aztán izomból rohanjon a jövőbe, és ez a kettősség nem véletlen. Miley ugyanis a lemezt két részre bontja, AM-re és PM-re, a két rész pedig hangszerelésben is elkülönül egymástól. Az élőzenésebb AM, azaz délelőtti etap egyszerre tud energikus és még kicsit kócos lenni, mint az ember egy jó alvás után, az elektronikusabb PM, azaz délutáni rész viszont táncosabb és csillogóbb, mintha az ember egy buliba készülne, vagy csak kiülne valahová a haverokkal, aztán lesz, ami lesz.

Ez a kettősség alapjában véve nem hangzik túl jól, és valóban éles a váltás a hatodik daltól, a You-tól kezdve, de a koncepció végig ugyanaz. Miley igyekszik nagy kedvenceket megidézni, miközben mindvégig a saját képére formálja a stílusukat. Belefér egy kis Gloria Gaynor a szuperslágerben, a Flowersben, de akár egy kis Madonna is az Islandben, és végig olyan érzése van az embernek, mintha ilyesmit már hallott volna. Nem kifejezetten ezt, de mintha lett volna nemrég egy lemez, ami hasonlót hajtott volna végre, és bár nem így hangzott, nem ilyen volt a hangszerelése, mégis valahogy mintha itt lebegnének a megoldásai a levegőben.

Ó igen, Harry Styles Harry’s House-a volt az. És láss csodát, annak a lemeznek is ugyanaz a Kid Harpoon volt a producere, aki nemrég Grammyt is kapott a Styles-album munkálataiért, de a producerek között itt van Tyler Johnson, Mike Will Made It és a szinte már kötelező Greg Kurstin is, aki a lemez egyik legjobb daláért, a Jadedért felelős. De az Endless Summer Vacation igazából akkor lesz nagyon meglepő, ha az ember lenéz a közreműködő-lista mélyére. Az hagyján, hogy Sia beugrott egy közös dalra, a Muddy Feetre, de ott van az azt megelőző track, a Violet Chemistry szerzői között is, ahol megint felbukkan egy teljesen valószínűtlen név: James Blake-é. Ennél már csak Harmony Korine filmrendező felbukkanása a meglepőbb a Handstandben, akit inkább olyan mozijairól ismerünk, mint a Spring Breakers – Csajok szabadon, mintsem zenei és szövegírói tehetségéről.

Aki az előbb említett közreműködők hallatán arra tippel, hogy Miley megint nem egyértelműen a rock felé lépett el, annak ellenére sem, hogy az utóbbi időkben mindent megtett azért, hogy megmutassa, mennyire jó rockénekes, az tud valamit, az Endless Summer Vacation ugyanis még annyira sem rockos, mint a Plastic Heart volt. Ez valahol érthetetlen döntés Miley részéről, hiszen szinte mindenki meghallgatna már egy erősebb rocklemezt tőle, de talán majd eljutunk oda is egyszer. Egyelőre még egy Los Angeleshez írt szerelmes levélnél tartunk, amibe belefér egy kis Motown, r&b, diszkó, soul, rádiós pop, de akár az egyszálzongorás hangszerelés is a Wonder Womanben.

Bár igazából nem csak ott, hiszen Miley és dalszerző társai zongorára írták meg a dalokat, csak utána kaptak más és más köntöst, és ez a Flowers demójában meg is hallgatható, ami tökéletesen működik egyetlen zongorával előadva is, mondjuk táncolni nem fogsz rá, de ugyanúgy elmehetsz utána virágot venni magadnak.

Az Endless Summer Vacation összességében jó irányban építi tovább Miley Cyrus karrierjét, és már nem nagyon lehet ráfogni, hogy kérdések lennének a tehetsége felől. Ahhoz már rég nem fér kétség, hogy embertelen jó hangja van, és hogy bármit rá lehet bízni, azt tökéletesen elő tudja adni. Az viszont még mindig kérdéses, miért nem a rock felé nyit, amikor élőben egyértelműen arra húz. Mindegy, mert ez a néhol álomszerűbb, néhol pedig nagyon is táncos vonal is jól áll neki, és amiatt sem kell aggódni, hogy nem jön ki több sláger a lemezről a Flowers és a friss River után, mert a Rose Colored Lenses, a Brandi Carlisle-lal közös Thousand Miles és a You is sikerre van ítélve.

Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy bármit is csinált korábban Miley, a Plastic Hearts és az Endless Summer Vacation az a két lemez, ami igazán elindított valami nagyon jót a karrierjében. Valami olyat, amit sokan csak keresnek. Mindkét lemezben van erő és szív, és remekül kiegészítik egymást. A következőkben meg kellene találnia azt az egységet, amellyel mindkét világot egyesíteni tudja. Lehetne a címe Best of Both Worlds. Ja, várjunk, az már megvolt.

Mindenesetre én az Endless Summer Vacation után már életem egyik legszörnyűbb moziélményét, a Hannah Montana – A filmet is majdnem megbocsátom neki. De csak majdnem. Azok a sérülések sajnos túl lassan gyógyulnak.

Hauschel Tamás / Kultpilóta

The post Kritika: MILEY CYRUS – Endless Summer Vacation appeared first on STRM.hu.