Mielőtt belevágnék leírni, melyik dal, hogy született, először az album címéről mondanék pár szót. A “Connect The Dots” név tulajdonképpen a dalok születésének módjára, illetve az engem ért zenei ingerek összekapcsolására utal.
Ha szó szerint nézzük, akkor a lemezt megírni körülbelül egy évig tartott, de fontosnak tartom azt is szem előtt tartani, hogy az ember minden gondolatában ott van minden, amit addig tapasztalt, tehát ilyen szempontból nézve, a dalok komponálásakor is az addigi
tapasztalataimra hagyatkoztam, így tulajdonképpen 23 év kellett ahhoz, hogy az album pont így íródjon meg.
Szerintem dalszerzéskor sem történik más, mint összekapcsolom az addigi pontokat. Másrészről, miután én zeneileg mindenevőnek tartom magam, stílusügyileg is hasonló történt: prog-rockos ritmusokat kevertem jazzre hajazó harmóniákkal, viszonylag popos dallamokkal, mindig más-más arányban, így szerintem egy viszonylag sokszínű paletta jött létre a dalok tekintetében.
A nóták címét próbálom mindig az alapján adni, hogy milyen érzésem volt, mikor szereztem, vagy éppen milyen érzést kelt bennem maga a dal, ami persze legtöbbször ugyanazt jelenti, de az is izgi, mikor különbözik a kettő. Vágjunk is bele!
1. Do Not Disturb!
Azt hiszem ez a dal nyúlik vissza a legrégebbre, mivel az intrója valamikor 16 éves korom körül jutott eszembe egy DAS trio koncert után.
Mikor 2022-ben eldöntöttem, hogy csinálok egy lemezt, pár napra elvonultam egy családi nyaralóba Sikondára, ahol megvontam magamat mindenféle ingertől, és a telómat is “do not disturb” módra állítottam, hogy ne tudjanak megzavarni az alkotásban. Gondolom innentől kezdve a cím viszonylag evidensnek hat.
Elkezdtem matatni a régi dalötleteim között, és rábukkantam erre a bizonyos intróra, amit egy jó koncertkezdésnek véltem (azóta is azzal kezdjük a koncerteket), így elkezdtem rajta tovább agyalni, majd eszembe jutott egy másik régi ötlet, aminek a ritmusát vettem alapul, és aköré építettem a szám további részeit.
Akkor is és most is próbálok ügyelni arra, hogy bármilyen bonyolult is egy darab, mindig legyen benne valami táncolható, megjegyezhető, ismétlődő ritmus. Ennek egyébként szerintem az az oka, hogy én egy egyszerű zenefogyasztónak tartom magam, szívesebben mozgok vagy bólogatok egy adott dalra, mint, hogy feszülten azt figyeljem, épp, ki mit, hogy játszik, és erre, ki , mikor, hogyan reagál. Persze annak is megvan a varázsa nem azt mondom, de ha kikapcsolódni akarok, akkor engem az egyszerűséggel általában könnyebben meg lehet venni. Márpedig ki akarok kapcsolódni.
Így született egy számomra latinos beütésű basszus groove, tizenhatodolós lábcines 2-4 dobolással, amire a már korábban említett ritmust kíséretként játssza a billentyű, gitárfronton pedig egy Hendersonos beütésű témával rukkoltam elő.
Még annyi, hogy legnagyobb meglepetésemre működött a “táncolható ritmus” elgondolás, és a lemezbemutatónkon a közönség nagyon vette a lapot!
2. Why Not?
Életem első instrumentális dala. Egyben ezzel is kezdődött minden, ami a szólóprojektemhez köthető.
2022-ben volt az “Új Gitáros” gitárverseny, és mivel előtte még soha nem vettem részt ehhez hasonlóban, úgy voltam vele, hogy “Miért ne?”. Ebből az apropóból megírtam ezt a nótát.
Nagy Greg Howe fan vagyok, ami valamilyen szinten ebben a nótában is megmutatkozik, méghozzá szerintem a refrén rész hangulata kicsit a “Jump Start”-hoz hasonló, illetve a többi dalhoz képest a “Why Not?” nekem sokkal nagyobb kihívást is jelent, miután a verseny apropóján próbáltam technikásabb, mutatósabb megoldásokat beleépíteni. Kicsit patchwork jellegű a dal, de szerintem nagy energia van benne, amire a mostani fejemmel nagyon büszke vagyok.
3. This Moment
Szintén egy elvonulós dalszerző session keretein belül történt, hogy bárhogyan is próbálkoztam, nem jutottam előrébb a dologgal, teljesen ihlettelennek éreztem magam, pedig arra készültem, hogy most aztán a világ legjobb dalát írom meg.
Két teljes nap elment azzal, hogy bármilyen eredmény nélkül erőlködtem, így elkezdtem egyre feszültebben érezni magamat, és a totális depresszióba zuhanás útjára léptem.
Az volt a nagy szerencsém, hogy a második éjszakán volt egy álmom, ami túllendített az egészen.
A helyszín a gimis barátaim pesti, Auróra utcai lakása, ahol éppen közös vacsorát tartunk. Miután jó a hangulat én megjegyzem, hogy több ilyen kellene, legközelebb nálam is lehetne ehhez hasonló. Erre az egyikünk váratlan módon egy minimum középtávra, de inkább messzire menő következtetést von le, és hangosan szóvá is teszi:
Ha már most azon gondolkodok, hogy hogyan lehetne a jelen pillanat örömét megtartani, azzal elvesztem a fókuszt a jelen pillanatról.
Ezek után felébredtem és arra jöttem rá, hogy igaza volt, így megpróbáltam megnyugodni és arra koncentrálni, hogy mi az amim van épp most, és ezzel mit tudok kezdeni. Szép nyugodtan elkezdtem bazseválni, és lassan-lassan kiforrotta magát a nóta.
Egyébként, ha dalszerzéssel kezdek foglalkozni, akkor mindig ugyanaz történik: egy önismereti folyamaton megyek keresztül, amiből mindig tanulok valami újat.
4. Riders’ Club
Gimis koromban volt egy elég komoly “60-70-es évek zenéi” korszakom, és a pszichedelikus zenei irányzatokra is ekkor váltam nyitottabbá.
Ahogy azt sem a cím, sem a billentyű téma nem rejtegeti, erre a nótára komoly ráhatása van az előbb említett időszaknak, azon belül is a “Doors”-nak, azon belül is a “Riders On The Storm”-nak.
Valamiért nagyon élénken megmaradtak azok a gyerekkori utazásaim, amik közben zuhogott az eső, de én biztonságban ültem benn az autóban.
A képzeletbeli világomnak egy olyan füstös hangulatú klubját idézi fel, ez a dal, ahova belépve mindig ugyanaz a meleg érzés fogad, mint ezeken az autókázásokon.
5. A Happy Hamster’s Perfect Night
Ez a nóta is az első elvonulós session-öm keretei között született. Maga a hely, egy rokonom erdőszéli kis nyaralója, ahol, ha nem akarom, semmi nem vonja el a figyelmem az
alkotásról. Ez alkalommal viszont, mikor épp a lépcsőn mentem le ebédelni, arra lettem figyelmes, hogy komoly szembeforgalommal kell megküzdenem, ugyanis egy pele vonult felfelé borzasztó erőkkel. Az ott töltött egy hetem alatt többször is felbukkant a ház
különböző zugaiban, amit igencsak szórakoztatónak találtam, és a helyzet komikuma nagyon szépen összepasszolt az akkor éppen kidolgozófélben lévő dalkezdeményemmel. Arra kellett rájönnöm, hogy nem sokan fogják tudni mi az a pele, vagy angol nevén “dormouse”, így választottam egy hasonló kisugárzással bíró, ámde sokkalinkább populáris házikedvencet, és így lett a dal címe először “Hamster Party”, majd a végleges “A Happy Hamster’s Perfect Night”.
6. Scooby Snacks
Ezt a dalt tulajdonképpen 3 emlékem ihlette.
Az első, hogy gyerekkoromban rengeteget néztem az esti Cartoon Network adást a nagyszüleim enyhén hangyás 20 kilós kisképernyős retrotévéjén. Ez baromi élénken megmaradt az emlékeimben. Mindig valami teljesen más világba repítettek el a műsorok, amik közül a Scooby Doo univerzum volt az egyik kedvencem. Rejtélyes köd, éjszaka, szűkített akkordok, a hippi kisbusz, hatalmas szendvicsek, nyomozás…
A második emlékem egy pont ilyen hangulatú éjszakához köthető, 16-17 éves korom környékéről. Éppen egy budapesti halloween partyról tartottunk haza az unokatestvéremmel, mexikói bevándorlónak öltözve, hajnali 2-3 körül, amikor egy komoly flashbackem lett a gyerekkori Scooby Doo-s időszakomból. Nem kimondottan életem legjózanabb pillanatairól beszélek, így egy kis ezzel-azzall megsegítve egészen hamar úgy éreztem, mintha a rajzfilm részese lennék, és éppen egy komoly nyomozásban vennék részt.
A harmadik emlék már a dalhoz köthető. 2022-ben egy családi nyaraláson, mikor már mindenki elment aludni, lenn maradtam a nappaliban gitározgatni, és megint megtalált ez a sejtelmes érzés. Ekkor megszületett a dal harmóniáinak egy része.
Később ezt vettem elő, amire témát írtam, és hozzáraktam még 1-2 korábbi ötletet, aztán végleges formát öntött a nóta.
7. If I Stay
Az albumon ez az egyetlen melankólikus nóta, és talán ennek is van az egyik legmélyebb jelentése számomra.
Hogy gyorsan a címre is kitérjek, van egy azonos nevű, számomra eléggé elgondolkodtató film, amiben egy kómában lévő lány szembesül azzal, hogy elvesztette az egész családját egy autóbalesetben, csak ő maradt életben, és arról próbál dönteni, felébredjen-e, vagy menjen a családja után.
Nekem 22 évesen volt, hogy végignéztem, ahogy a nagymamám küzd a rákkal, leépül és elmegy. Egyébként valószínűleg, ha nem tapasztalom ezt olyan közelről, akkor nem hagy olyan mély nyomot bennem, de az utolsó napjaiban konkrétan elbúcsúztunk egymástól, majd az unokákkal mind ott voltunk körülötte az utolsó pillanataiban.
A dalt a hozzá köthető érzéseimre, emlékeimre alapoztam:
Van egy 7/8-os verze rész, ami számomra egy szomorú szemüvegen keresztül nézett szép emlékhalmazt jelent, ebből jön egy 6/8-os ide-oda dobáló, viharos, dühös bridge rész, ami a
betegséget, leépülést próbálja megeleveníteni. Ezután egy ismét 7/8-os refrén rész következik, ami jelzi, hogy minden megy tovább, mint előtte, de ott van benne a gyász. Szóval, ez a dal a Nagyikámé.
8. Who Farted?
Nos, ez igencsak komoly hangulatváltás az előzőhöz képest.
Sokat nem tudok mondani erről a dalról. Ez volt a második instrumentális nótam, a “Why Not?” után. A címe is sejteti, hogy nagy komolyságot nem követel meg, koncerten erre szokott menni a zenészek bemutatása, sőt legutóbb még közönség énekeltetés is volt. Nekem ez egy laza hangulatú, hátradőlt tempós “jól érzem magam” szám.
9. Too Much Broccoli
Na, nekem ez az egyik kedvencem, és a közönség körében is talán ez örvend legnagyobb népszerűségnek.
A megírási sorrendben ez volt az utolsó előtti, és már nagyon újítani akartam, felvinni a tempót, esetleg újabb hangszert is bevonni. Így jött a szaxofon, és először a 145-ös tempó, csak azt nem bírtuk eljátszani, így a végén lejjebb vettünk belőle ötöt.
17 évesen volt egy nagyon hosszú mononukleózisom, kórházban is feküdtem egy ideig, úgy leépültem. Az volt a baj, hogy rohadt éhes voltam, de a torkom úgy be volt dagadva, hogy semmi nem ment le rajta, kompenzálásnak elkezdtem főzőműsorokat nézni a kórházi tévén, és azt tervezgettem, miket fogok főzni, ha majd jól leszek. Aztán mikor már kellően felépültem, nekiálltam, és a sok kaja közül a brokkolis-csirkés-penne lett a kedvencem. Csak ezek után tűnt az fel, hogy amúgy a brokkoli valójában egy mennyire zseniálisan felépített esztétikai tökéj.
Há’ de mos’ nem?
Büszke vagyok erre a nótára, szerintem átadtam vele, amit akartam.
10. See Now?
Miután már a dalok nagy része ki volt dolgozva, bejutottunk egy romániai jazz versenyre, a “Jazz In The Park”-ra, és a nyár elején zenekarostul lementünk Kolozsvárra, hogy megmérettessük magunkat. Ekkor szembesültem vele, hogy a mi zenekarunk egy picit kilógott a többi közül, mert a dalaink főként a 80-as évek jazz-rock éráját idézik, ami persze kicsit sem baj, viszont úgy éreztem, itt az ideje, valami modernebbet alkotni.
Így miután hazaértünk, elkezdtem dolgozni az egyetlen hiányzó dalon. Előtte persze kicsit körül néztem a porondon, áthallgattam pár Snarky Puppy lemezt, és tanulmányoztam a dalokat.
Azt már tudtam, hogy mindenképpen akarok bele fúvósokat, és egy jó hátradőlős dobgroovot. Innen kezdődött a dolog, aztán a Snarky Puppy-tól eltanult szerkezettel forrta ki magát a dal: ahelyett, hogy lennének különálló A, B, C stb… részek, inkább próbáltam 1-1 részletet kiragadni a közegből, és a következő részt aköré építeni, és így tovább, ezáltal a zene folyamatosan megy előre.
A címe végülis azért lett “See Now?”, mert Marci, a billentyűsünk belecsempészett a dal végébe pár plusz, arpeggiator szólamot, amitől olyan összhatása lett az egésznek, hogy “Most állt össze a kép! Érted már?”.
Ez amúgy nekem nagyon szépen feltette az i-re a pontot, mert ez volt az utolsó megírandó dal, és pont ekkorra éreztem, hogy összeáll az anyag, ezáltal értelmet nyert az előtte elvégzett sok óra munka, és úgy éreztem, kellően össze lettek kapcsolva a pontok.
11. Knock, Knock!
Valószínűleg ezzel a dallal dolgoztam legtöbbet.
Alapvetően akartam egy énekes számot, és egyből Dombai Csilla jutott eszembe, mikor komolyabbá vált az ötlet.
Csillával rengeteget zenéltem már együtt, és elég jól ismertem a zenei gondolkodását, a hangját és annak terjedelmét, így próbáltam ezt végig szem előtt, vagy inkább fülben tartani, és rá szabni a nótát. Összességében szerintem sikerült, bár fél hangot tévedtem, azt meg kell hagyni, így végülis D-ből Cisz hangnembe került át a demó.
Gyakorlatilag frázisról frázisra haladtam, és egyből hangszereltem a kis részleteket, ez így született. Aztán a végén, mikor a vokálok is rákerültek, már nem voltam meglepődve, hogy hatvanvalahány sáv jött össze.
A dal már full kész volt, énekdallammal, meg minden, csak még arról nem volt ötletem se, hogy miről szóljon a szöveg. Marci unokatestvéremmel gyerekkorunk óta nagy beszélgetőpartnerek vagyunk, és a végén szinte minden alkalommal tanulok valami újat, úgyhogy gondoltam, talán vele kéne ötletelnem témaválasztás ügyében.
Ő benne volt a buliban, úgyhogy összeültünk és elég hamar kibontakozott, hogy egy megbízhatatlan, régen barátomnak tekintett ismerősömmel való kapcsolatom lesz a dal fő témája. Persze ezt a sztorit picit továbbfűztük és dramatizáltuk, mire szépen lassan megszületett a szöveg.
Mivel a szöveg miatt ez egy talán eggyel megfoghatóbb téma volt, Bagossy Juli, rendező ismerősöm segítségével forgattunk is rá egy klipet.
